Már elkezdték a Balatonon a szúnyogirtást

Nem a szúnyogok, hanem a tenyészőhelyeken nagy számban előforduló szúnyoglárvák miatt kezdik meg a tervezettnél előbb, április 3-7. között a biológiai szúnyoggyérítést a Balaton körül 1200 hektáron.

Az országban idén is a Balatonnál védekeznek először a szúnyogok ellen. Eddig úgy volt, hogy a tavalyi, különösen csapadékos tavaszhoz képest idén várhatóan később kezdhetik meg a beavatkozást, az azóta történt újabb szakértői vizsgálatok azonban azt állapították meg, hogy meg kell kezdeni a biológiai csípőszúnyog-gyérítést a térségben. 

A szakértők a terepbejárások során megállapították, hogy a tó körüli tenyészőhelyek ugyan továbbra is kevésbé borítottak vízzel, mint az elmúlt évek hasonló időszakában, viszont igen sok bennük a szúnyoglárva, köszönhetően az utóbbi napok kedvező időjárásának.

Az átalakult gyakorlat szerint a költségeket az elő- és utószezonban a helyi önkormányzatok, a főszezonban az állam vállalja magára. A nyári főszezonban a szúnyoggyérítést immár a katasztrófavédelem irányítja az egész országban.

Állásajánlatok Kaposváron