Az Eötvös végzős diákjai lemondtak a ballagási ajándékukról a fogyatékos fiatalok javára

Az Eötvös József Gimnázium végzős diákjai arra kérik rokonaikat és barátaikat, hogy idén ne nekik vegyenek ajándékokat.

A gimnázium egyik végzős diákja az alábbi bejegyzést osztotta meg közösségi oldalán:

Kedves Ismerőseim!

Május 6-án elballagok, búcsút veszek az iskolámtól. Osztálytársaimmal úgy döntöttünk, hogy szeretnénk fogyatékos fiatalokon segíteni a ballagásunk alkalmából. Azt kérjük minden rokonunktól, ismerősünktől, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát. Én is ezt szeretném kérni Tőletek. Az akciónkat úgy hívjuk: KézenFogva Ballagunk!

A KézenFogva Alapítvány 23 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Egyik programjukkal megváltozott munkaképességű, sérült fiataloknak segítenek munkához jutni és így önálló életet kezdeni. Mi is ebben szeretnénk segíteni, a rokonainkat, barátainkat is megszólítva, Veletek közösen. Nagyon örülnénk, ha minél több adomány gyűlne össze a kezdeményezésünkre! Természetesen őszintén örülök annak is, ha jelen vagytok és bármilyen gesztussal hozzájárultok, hogy ez egy szép nap legyen. A virágcsokrok terhe helyett pedig büszkén viselem majd a kezdeményezés kitűzőjét, ami azt szimbolizálja, hogy egy különleges módon segítettem és méltó lépést tettem a felnőtté válás felé.

Előre is köszönöm, hogy támogattok ebben a célomban!

Az adományokat itt tudjátok felajánlani, akár már most is. Nem kell vele a ballagásig várni. Ugyanitt megismerhetitek a velem együtt ballagó diáktársaimat is. A honlapon egy kis üzenetet is hagyhattok nekünk. Segítsetek velünk együtt!

 

Mintegy 20 középiskolában kérik arra a végzősök a családjaikat, ismerőseiket, hogy virág helyett jótékony célra fordítsák a nekik szánt pénzt.

A „KézenFogva Ballagunk!” kampányhoz nem csak az Eötvös, hanem még mintegy 20 középiskola tanulói csatlakoztak.

 

Egyébként már tavaly is meghirdették a kampányt, akkor közel egymillió forint jött össze, amiből az alapítvány két munkára felkészítő tréninget tudott a nyáron megszervezni fogyatékkal élő fiataloknak. Idén a kezdeményezés honlapja szerint már több mint 600 ezer forint gyűlt össze, pedig még van egy hét a ballagásig.

Itt lehet csatlakozni a kezdeményezéshez: http://www.kezenfogvaballagunk.hu/ballagj-velunk-te-is

 

Forrás: eduline

Állásajánlatok Kaposváron