Színitanoda, operettbérlet, csecsemőszínház- izgalmas lesz a Csiky következő évada

A Csiky Gergely Színház jövő évada fiatalos, színes és  lendületes előadásokat ígér.

A kaposvári társulat minden korosztály igényeire gondolt, hiszen a műsortervben a korábban megszokott nagyszínpadi, stúdió és gyermek előadások mellett csecsemő és zenés színházi produkciók is lesznek. Gondoltak a családokra is, hiszen a vasárnap délutáni bérletekkel az idén már sikerrel elindított Csiky Családi program folytatódik tovább, amelynek keretében a gyerekeket külön programmal szórakoztatták, amíg a szülők a színházban voltak.

A zenés műfaj rajongói a Budapesti Operettszínház közreműködésével a következő évadban Operett bérletet is válthatnak.

Bozsik Yvette Kossuth-díjas rendező, koreográfus, egyetemi tanár, a teátrum művészeti tanácsadója elmondta, hogy az évadtervezés során a vezetőség fontosnak tartotta, hogy minél több női rendező kapjon alkotói lehetőséget, így 2017/2018-as évadban 5 női rendező is készül saját bemutatóval. Évadismertetője során megerősítette a zenés-táncos előadások jelentőségét és az ezzel kapcsolatos hosszú távú, szakmai kapcsolatok kialakításának fontosságát. 

2017/2018-as évadban színész ösztöndíjat indít a teátrum, a fiatal pályakezdők támogatására, hogy a vidéki színházak között a kaposvári színház elsőként vonzó körülményeket biztosítson a fiatal színészek számára. A következő évadban a színházhoz 5 fiatal színész is érkezik a társulatba, Mikecz Estilla, Roehnelt Zsuzsanna, Zsíros Linda, Krausz Gergő János, Stefánszky István. A  teátrum fontosnak tartja a színházi nevelésbe való bekapcsolódást, a gyerekeknek és a diákoknak színi tanodát indít, "Keltető" elnevezéssel.

A 2017/18-as évad műsor itt:http://kaposvariprogramok.hu/Csikyevad2017

Állásajánlatok Kaposváron