Közérdekű

Lezárják a Széchenyi teret március 15-én Kaposváron

A március 15-ei megemlékezések idején a városban közlekedőknek forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra kell számítania.

Így tartanak nyitva az üzletek a hosszú hétvégén

Mutatjuk, hogy a március 15-i hosszú hétvégén hogyan alakul az üzletek nyitvatartása.

Kaposvár is készül a március 15-i ünnepre - mutatjuk a programot

Hamarosan március 15. és természetesen Kaposvároni készülnek az ünnepre, feldíszítették a Fő utcát, kikerültek a zászlók a felüljáróra és nemzeti színekbe öltözött a Kossuth szobor.

KSH: 11 százalékkal drágultak az élelmiszerek egy év alatt

- Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Feloldották a látogatási tilalmat a kaposvári kórházban

A Kaposi Mór Oktató Kórház az alábbi közleményt osztotta meg Facebook oldalán:

Hétfőtől nem kell a maszk - mutatjuk mi és hogyan változik

- Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. 

Tűzgyújtási tilalom Somogyban is

Somogy megyében is indokolttá vált a fokozott tűzveszély kihirdetése és a tűzgyújtási tilalom életbeléptetése.

Megszűnik a maszkkötelezettség hétfőtől, a védettségi igazolványra vonatkozó szabályok is változnak

Megszűnik a maszkkötelezettség hétfőtől, a munkáltató kötelező oltása is megszűnik, kivéve a szociális és egészségügyi dolgozók esetén - jelentette be  Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfon.

Kaposváriak a háborús menekültekért - adomány gyűjtő akció

A Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ NKft. kezdeményezésére adomány gyűjtő akciót szerveztek az Ukrajnában élők megsegítésére.

Keddtől lehet regisztrálni a kaposvári lomtalanításra

Március elsejétől lehet Kaposváron regisztrálni a házhoz menő lomtalanításra. 

 

Oldalak

Állásajánlatok Kaposváron