Vigyázzunk a lányainkra - ma van a lánygyermekek világnapja

Az UNICEF a Lány gyermekek világnapja alkalmából a gyerekházasság kockázataira és következményeire kívánja felhívni a figyelmet.

Az UNICEF legújabb becslései szerint minden harmadik – 20 és 24 év közötti – nő 18 éves kora előtt ment férjhez. Közülük 23 millióan még 15 évesek sem voltak a házasságkötéskor. 

Bár az elmúlt 30 év során a gyerekházasságok száma csökkent, számos dél-ázsiai, kelet-afrikai és közel-keleti országban még mindig bevett szokásnak számít a lányok korai kiházasítása, annak ellenére, hogy azt törvény tiltja.

A korai kényszerházasságoknak súlyos következményei vannak. Az ilyen házasságba kényszerült gyerekek jobban ki vannak téve az erőszaknak, a kizsákmányolásnak. Sokukat házi rabszolgaként tartják, jogaiktól megfosztva. Ezek a gyerekek általában nem járhatnak iskolába, és a terhességük során jóval nagyobb az esély arra, hogy belehalnak a szülésbe. A fejlődő országokban a 15-19 éves lányok közül a legtöbben (kb. 50.000-en) a szülés során halnak meg. Azok a lányok akik 15 éves koruk előtt szülnek ötször nagyobb eséllyel halnak meg a terhesség során mint azok, akik 20. életévük után adnak először életet gyermeküknek.

Világszerte körülbelül 400 millió nő ment gyerekként férjhez. Ez azt jelenti, hogy a nők 40%-a házasodott meg 18 éves kora előtt.

Az UNICEF támogatta a Gyermekházasságokat tiltó egyezmény (Child Marriage Prohibiton Act 2006) elfogadását Indiában, 2006-ban. Azóta folyamatosan szorgalmazza a gyermekházasságokkal kapcsolatos nemzeti stratégiák kidolgozását és végrehajtását.

Állásajánlatok Kaposváron