Lúdas Matyi újratöltve a Csikyben

Jórészt színészhallgatók előadásában nézheti meg a nagyközönség a Csiky Gergely Színház következő mesedarabját a Lúdas Matyit, amelyet Funtek Frigyes rendezett.

Az előadást kettős szereposztással játsszák. Itt megtekinthető a videó:http://kaposvariprogramok.hu/ludasmatyivideo

A Csiky  előadása követi az eredeti cselekményt, ám a történetet új keretbe helyezték, libák adják elő Lúdas Matyi örökérvényű sztoriját, amellyel egy úgy új színt kap a produkció és ennek segítségével még több vicces szituációt láthat a közönség. Az új kerettörténet mellett még számos érdekes újítás és sajátos értelmezés helyet kapott az előadásban, amelyek bevallom meg is ijesztettek az első húsz percben, mert tartottam tőle, hogy nem áll majd össze egésszé a modernizált Lúdas Matyi.

Szerencsére nem így történt, a végére egy kellemes előadás kerekedett ki Matyi és Döbrögi összecsapásából. Bár akadt néhány poén, amit a gyerekek nem értettek, de a felnőttek annál inkább, volt is kacarászás, nevetés és számos esetben röhögés a nézőtér soraiból, és egy gyerekdarabnál az nem hátrány ha a felnőttek is jól szórakoznak.  Természetesen a gyerekeket sem kellett félteni, nagyon élvezték a produkciót.

Bár csak az egyik szereposztást láttam, de ebben a színészek tényleg remekül alakítottak, a színészhallgatók és a színészek is kitettek magukért. Lúdas Matyi pösze libája – Galiba- egyszerűen nagyszerű volt, Maizác Stefánia remekül hozta ezt a különös és vicces karaktert, de a Lúdas Matyit alakító Bera Márk és a „díszletet” játszó Kazári András is nagyon jók voltak.

 

A kaposvári Lúdas Matyi tele van ötlettel, dalokkal és poénokkal nem csupán  a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is tetszeni fog. A történetnek jót tett a frissítés, és néhány újítás furcsának tűnhet ugyan, de az biztos, hogy Fazekas Mihály írását sikerült közelebb hozni a ma emberéhez – főleg a fiatalokhoz.

Állásajánlatok Kaposváron