Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 végén

 - Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására - közölte az MTI-vel kedden a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.

 

    Tavaly novemberben 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene, árbevételük pedig 45,4 százalékkal zuhant, az előzetes adatok szerint decemberben hasonló mértékű, 45,3 százalékos volt az árbevétel csökkenése a pénztárgépek adatai alapján - írta Suppan Gergely.

 

    Elemzése szerint a vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a 2020 tavaszihoz képest. Egyrészt több vendéglátóhely tudott alkalmazkodni a házhozszállításhoz, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent. 

A kaposvári vendéglátóhelyeknek is megcsappant a forgalma a koronavírus járvány miatt. A legtöbb étterem elég gyorsan átállt  az ételkiszállításra, bár előfordult, hogy valahol ideiglenesen lehúzták a rolót. Nagyon sok étterem kínál többféle menüt, amelyek népszerűek a kaposváriak körében.

    Kitért arra, hogy a járványhelyzet miatt az első negyedévben nem várható érdemi változás, azonban az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon,  így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma. Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60 százalékos átoltottsága esetén lehetséges, így remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

 

    Suppan Gergely szerint amennyiben az átoltottságot nemzetközi szinten is sikerül elérni, a nemzetközi turizmus is gyorsan magára találhat, tekintve az óriási kielégítetlen igényeket, így az további lendületet adhat a vendéglátásnak is. A vendáglátás és a turizmus  újraindítása a kritikus szintű átoltottság előtt is lehetséges, a tervezett oltásigazolások alkalmazásával, amellyel a beoltottak már igénybe vehetnék a vendéglátási szolgáltatásokat - hívta fel a figyelmet az elemző.

Forrás: MTI

Időpont: 
szerda, 2021, január 13 - 13:27

Állásajánlatok Kaposváron