OKULÁRÉ PROJEKT KAPOSVÁR

Időpont: 
2015/11/23 - 19:00

2015. november 23.19:00 Csiky Gergely Színház, Művészbüfé

Újra jelentkezik a független színházi műhelyek, amatőr és hivatásos színjátszó társulatok, civil közösségek összefogásában megvalósuló, város- és országhatárokat átívelő kortárs dráma-felolvasóest sorozat, az OKULÁRÉ PROJEKT!

A szervezők minden alkalommal három-három drámaírót kérnek fel arra, hogy egy aktuális, előre megadott témáról írjanak egy-egy, maximum 15 perces egyfelvonásost. A megírt darabokat egyszerre 19 városban olvassák fel. A novemberben részt vevő városok: Budapest, Calgary, Toronto, Oslo, Berlin, Ulm, Brno, Dunaszerdahely, Kaposvár, Hódmezővásárhely, Mosonmagyaróvár, Győr, Miskolc, Szeged, Dunaújváros, Mezőkövesd, Debrecen, Paks, Isaszeg.

Az est menete: a résztvevő helyszínek színészei felolvassák a darabokat. Ezután beszélgetés következik, ahol a közönség elmondhatja a szövegekkel kapcsolatos véleményét, gondolatait, és végül szavazással döntenek, melyik írás tetszett a közönségnek aznap este a legjobban. Az est végén internetes körkapcsolással minden helyszín néhány mondatban összegzi a tapasztalatokat, a voksolás eredményét, és a beszélgetések legfontosabb gondolatait. A legtöbb helyszínen megszavazott író a következő hónapra is meghívást kap.

A soron következő téma:SEGÍTSÉG

Olyan egyfelvonásosok megírását kértük az íróktól, ahol valaki segítségre szorul, és másvalaki ezen az emberen segít, vagy nem. Kérésünk volt, hogy a rászorult minél nagyobb bajban legyen, és a segítő ha segít, minél nagyobb kockázatot vállaljon.

Felkért íróink az előző forduló két nyertese, a Vajdaságban költőként és drámaíróként egyaránt megismert, jelenleg a drámakötetét kiadó TERÉK ANNA; a kaposvári származású SZŰCS ZOLTÁN akinek FÜGGÉSBEN című darabját budapesti Kolibri Színházban játsszák; és a Picaro Színház írója-rendezője: DEÁK TAMÁS

Az eddigi helyek mellé új, izgalmas helyszínek csatlakoznak, köztük Dunaszerdahely, Toronto és Berlin.

2014 tavasza óta eddig 8 Okuláré Projekt került megrendezésre, felvonultatva 14 drámaírót, 21 új egyfelvonásost, eddig összesen 22 helyszínt, és kb.2300 nézőt.

És most itt a nyolcadik!!!

Állásajánlatok Kaposváron