Kis kaposvári körkép a parkolásról

Pár napja közöltünk egy térképet, amelyen feltüntették a parkoló zónákat (a Corso kivételével) és ezen jól látható az is, hogy április elsejétől bizony több helyen kell fizetni a parkolásért.

 

A városgondnokság vezetője Herczeg Attila egy interjúban elmondta, hogy a lakosság kérésének tesznek ezzel eleget, mivel sokan panaszkodnak arra, hogy a saját lakóhelyük környékén nem tudnak leparkolni, mert elfoglalják a helyüket más autósok.

Nos ez egyébként igaz, és valóban rettenetesen bosszantó, amikor az ember a saját lakása mellett nem tudja letenni a gépkocsiját, mert mások állnak a parkolóban: én is jártam már így, de ahol én lakom fizetős a parkolás már elég régóta. Egyébként a kaposváriak ingyenesen parkolhatnak a lakásuk körül, ha igénylik, bár az ingyenes sem egészen ingyenes mivel évente valamivel több, mint 1500 forintot azért fizetni kell, ami végül is elhanyagolható összeg ha azt vesszük, hogy egy egész éven keresztül nem kell használni a parkolóórát. A parkoló engedély igénylésének viszont vannak ám feltételei: jó, ha az embernek nincs garázsa, és csak egy lakáshoz csak egy  kocsinak jár. Szóval akadnak hátulütői a dolognak, de ez van.

Az imént ott tartottam a gondolatmenetemben, hogy fizetős  a parkoló és mégis előfordul, hogy tele van. Bár azt muszáj megjegyeznem, hogy valószínűleg sokkal többször tele lenne ha ingyenes lenne a parkolás. Tehát a városgondnokság okfejtése logikus, de azért azt gondolom, hogy a fizetős parkolók bővítése nem kevés bevételt jelent, és nagyon sok autóst kellemetlenül érint majd, hogy a volt Domusnál és a Pete Lajos utca környékén megfizettetik a parkolás árát, főleg, hogy a város egyik legnagyobb óvodája és a Honvéd utcai iskola is ott van a környéken. A Gépész környékéről nem is beszélve. 

Változnak a parkoló díjak is áprilistól a 

Zárda utca (Bajcsy Zs. - Somssich u. között),

a Zárda köz,

a Gróf Apponyi u. (Laktanya u-ig) és a

Kossuth L. u. (Bajcsy Zs. - Somssich u. között)

a korábbi I. övezetből átkerül a II. övezetbe. 

A Német I. fasor (Tallián Gy. u.- Biczó F. u. között) átkerül a jelenlegi II-ből az I. övezetbe. 

Így az említett négy körzetben 265 Ft-ról 200 Ft-ra csökken, a másikban pedig 200 Ft-ról 265 Ft-ra emelkedik a parkolás óradíja.

Az egész mizériához azért annyit hozzáfűznék, hogy Pécsen hétköznap reggel 8 és délután 5 között kell fizetni és egész hétvégén ingyenes a parkolás a közterületeken. Ráadásul van harmadik zóna, ahol 100 forintba kerül egy óra, de az is igaz, hogy Pécs jóval nagyobb. 

A  kaposvári belvárosi fizetős parkolók többsége meg amúgy egy agyrém, a forgalmasabb területeken helyet találni sokszor lehetetlen küldetés, sőt elég veszélyes is, mert a többi helyet kereső ideges sofőrt kerülgetni néha elég embert próbáló feladat. Ráadásul ha véletlenül valamelyik belvárosban dolgozó munkatársnak nem utalnak ki ingyenes parkolóhelyet kénytelen havonta megvenni a parkoló engedélyt.

Szóval Kaposváron parkolni nehéz és lássuk be elég drága ezért én inkább gyalogolok, és iskolát meg óvodát is úgy választok, hogy a közelben legyen: nem hiszem, hogy akad olyan intézmény a városban, ami megérné a napi közlekedéssel járó stresszt. Aki vitte már a gyerekét csúcsidőben szerintem sejti miről beszélek. De természetesen nyilván akadnak olyanok is, akiknek muszáj autózniuk. De akadnak olyanok is (nem kevesen) akiknek nem....

Szóval a lényeg a lényeg ha lehet akkor gyalogoljunk, vagy biciklizzünk! Kaposváron nincsenek távolságok.(És használható bicikliutak sem ha már itt tartunk, de erről majd máskor.) Vagy vegyünk egy olyan robogót, amire nem kell rendszám! Vagy buszozhatunk is! (Tök szép új buszaink vannak, bár Kaposváron nincs ember, aki ezt ne tudná, annyiszor elmondták.) Egyik sem olyan kényelmes ugyan, mint az autó, de mindenki tudja, hogy a környezetet óvni kell, magunkat meg edzeni és ha autókázunk egyiket sem tesszük.

 Egyébként a Nemzetőrsori Óvoda környékére igazán felfesthetnének egy zebrát, mert nagyon kellene, de nincs.

Állásajánlatok Kaposváron