Nagy turi körkép Kaposváron

Alapvetően a turkálóknak én két típusát különböztetem meg: van a vállfás, ahol a használt cuccok szépen vállfákra aggatva csalogatják a vevőket egyenként beárazva és van kupacos, ahol a gazdát kereső holmik egymásra dobálva kupacban várják a vásárlókat.

Természetesen sok turiban a két műfaj keveredik ezért az is megtalálja a számítását, aki nem szeret a levetett göncök között turkálni csak nézelődni, és az is, aki pitbullként veti bele magát a ruhahalmokba, hogy aztán kihalássza magának a legjobb darabokat. Tagadhatatlan, hogy a kupacos turizáshoz szükségeltetik némi vadászösztön és nem kevés elkötelezettség, hiszen a ruhák átválogatása nem kis munka – sem szellemileg, sem fizikailag.

Kaposváron is egyre nagyobb számban nyílnak turkálók, bár valamelyik elvérzik a küzdelemben azért sok még mindig talpon van.

Kezdjük a drágákkal! A Kaposvár Plazaban található a  Háda, ahol minden ruhadarabot külön beáraznak és nem dolgozik éppen nyomott árakkal. A felsők 1000 forinttól fölfelé vásárolhatók, a nadrágok áltálában 3000 forintba kerülnek, a cipőknél nem ritka a 3-4-5000 forintos ár, a táskák pedig 800(ezek a kicsik) és 4000 forint között mozognak. Ahogy ebből is leszűrhető, ez az üzlet nem valami olcsó, sokszor ugyanennyi pénzért újat is be lehet szerezni, bár tagadhatatlan, hogy néha kifejezetten egyedi darabokat tudunk megkaparintani. Ha itt vásárolunk némi szerencsével és odafigyeléssel akár még jó vásárt is csinálhatunk, illetve elkölthetünk egy rakás pénzt használt dolgokra. Az árukészlet nagy, általában elég jó minőségű és naponta megújul.

A Rami Ruci és a Ruhatár Turi fő profilja a ruhák és a táskák, de akadnak itt használati eszközök, játékok, tárcák, bizsuk, minden ami egy nőt vásárlásra csábíthat. Ezek az  üzletek már nem is turik, hanem divatos szóval élve vintage boltok.  Az eladó holmik itt is darabárasak és ugyanaz elmondható, mint a Plazaban található üzletről – nem olcsók, sőt egy árnyalattal drágábbak is, mint a Hádában. Viszont itt is válogatott árukészletet találunk, amelyet a kis boltokban nagyon gusztusosan tálalnak a vevőknek. Kifejezetten szép darabokat lehet találni az üzletekben, bár az is tény, hogy egy-egy leárazáson olcsóbban lehet hozzájutni az új árucikkekhez, mint a boltban a használtakhoz.

A Stone Textil vegyes tüzeléssel működik. Vannak kupacosak és vannak vállfásak is. A vállfásak a szokásos árakon mozognak, a kilós holmiknak pedig napról-napra megy le az áruk. A bálabontásnál még 2000 forint egy kiló ruha (a felnőtt, a gyerek valamivel drágább), majd naponta 200 forinttal olcsóbb.

A darabáras holmik minősége itt elég vegyes, nem mindig meggyőző. A kilós ruhák pedig több kívánni valót is hagynak maguk után, de, aki elkötelezett és él benne a vadász szenvedély előbányászhat egy-egy olyan darabot, ami a szívének még sokáig kedves lesz. Extra divatos cuccokra viszont ne nagyon számítsunk kilós ruhák között.

 

Van még néhány turi a városban, de ennyi legyen elég mára, a folytatással hamarosan jelentkezünk. 

Az árak hozzávetőlegesen adtuk meg hiszen a különböző árucikkek más-más összegbe kerülnek.

Állásajánlatok Kaposváron