Őket díjazták a Város Napján

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Év Sportolója” díjat adományozta

- Varga Krisztina, uszonyos és búvárúszónak.

- kaposvári Szvoboda Bence motokrosszversenyzőnek.

- a 18-szoros magyar bajnok FINO Kaposvári Röplabda Sportegyesületnek.

 

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Szolgálatáért” kitüntetést adományozott azoknak a kaposvári polgároknak, akik szakmai vagy társadalmi tevékenységükkel nagymértékben előmozdították a város tudományos, szellemi, gazdaság vagy közösségi életének fejlődését, és ezzel kivívták a polgárok megbecsülését.

Továbbá a Polgármesteri Hivatalban és az önkormányzat intézményeiben kiemelkedő szakmai felkészültséggel dolgozóknak, akik magatartásukkal és munkájukkal jelentős mértékben előmozdították az önkormányzati feladatok végrehajtását, a köz szolgálatát.

„Kaposvár Szolgálatáért” kitüntetésben részesülnek:

 - Antal Margit, a Polgármesteri Hivatal igazgatási ügyintézője

- Bíróné Takács Andrea, a Polgármesteri Hivatal ügykezelője

- Ferkáné Pellérdi Zsuzsanna, a Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesületének alapító tagja

- dr. Fodor János, a Kaposi Mór Oktató Kórház szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosa

- Horváth Zoltán, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Módszertani Központ tanára

- Keszi László pékmester

- Kovács Katalin, a Polgármesteri Hivatal Környezetfejlesztési Igazgatóságának igazgatója

- Máj Péter nyugalmazott pedagógus, a 3. Ferdinánd Hagyományőrző Huszár Egyesület strázsamestere-

- Plucsinszky József, a Toponári Tagiskola igazgatóhelyettese

- Proszonyák Ida Éva, a Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthonának volt vezetője

- Sipos Vilmos István, a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő műszaki vezetője

- Szelthaffner László, volt településrészi önkormányzati képviselő

- Turnár Jánosné, a Kaposvári Szociális Központ igazgatója

- Várnai Károly, a Táncsics Mihály Gimnázium nyugalmazott pedagógusa

- Závec Ernőné, az Együd Árpád Kulturális Központ általános igazgatóhelyettese

 

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozott azoknak a személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek, akik (amelyek) a tudományok, a művészetek, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés vagy a gazdasági élet terén kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kaposvár fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozza

- Nyéky Kálmán Gyula plébánosnak.

- Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesternek.

-Simonné Kutas Zita pedagógusnak.

- a Vadvirág Alapítványnak. 

 

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozott a megyei jogú város önkormányzatának legnagyobb elismeréseként a kimagasló életmű, tevékenység és alkotások megkülönböztetett eseteiben azoknak a magyar vagy külföldi személyeknek, akik a gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életben maradandót alkottak, illetve egész életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal szolgálták az egyetemes haladás, kultúra vagy művészet ügyét.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntetést adományozza Gerber Andrásnak, a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatójának, és Varga Józsefnek, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. ügyvezető igazgatójának.

Állásajánlatok Kaposváron