13 kaposvári zenekar a Zenésztalálkozón a Vigasságok terén

Június utolsó hétvégéjén hatalmas buli vár a kaposváriakra, mivel a I. Kaposvári Zenésztalálkozón 13 kaposvári együttes és előadó lép majd színpadra.

A zenésztalálkozó ötlete a HangÁsz "Produkció"-tól származik, akik azért szerettek volna egy ilyen eseményt összehozni, hogy legyen  lehetősége a kaposvári zenészeknek találkozni, beszélgetni, barátkozni és ismerkedni. A kötetlen program mellett a zenekarok meg is hallgathatják egymást, mivel az együttesek természetesen fel is lépnek a Vigasságok terén. Egy egészen különleges délután illetve este vár tehát a közönségre, hiszen ennyi kaposvári fellépőt felvonultató rendezvény Kaposváron még nem  volt. 

A program már szombaton kora délután elkezdődik és egészen a késő esti órákig zenélnek majd  az előadók. És hogy kik a fellépők? 

Itt lesz

a Senior,

a Detonic,

a Barackmag,

a Kultúr Találka,

Heart and Soul,

a Nehézeset,

a Vagner,

a Grin,

a Kick Your Heart,

a Copia,

a Fekete Sereg,

a Don Jovi

és Mc Pita Ramos.

Ahogy a felsorolásból is látható, a legkülönfélébb műfajok váltják egymást majd a színpadon, mindenki megtalálhatja majd a kedvencét. 

Fontos információ még, hogy a megjelent zenészek 1000 korsó ingyen sört fogyaszthatnak el, és a szervezők nem csak a fellépőket várják, hanem minden kaposvári zenészt, aki szívesen részt venne az eseményen.

A koncertek INGYENESEK!!

Az I.Kaposvári Zenésztalálkozó keretében rendezik meg az 5. Kaposvári Lemezbörzét, ahol főként a bakelit (vinyl), és cd lemezeké lesz a főszerep! 

Időpont: 2018.06.30 szombat 13:00 órától (19 óráig), Helyszín: Kaposvár, Múzeum bejárata (Fő u. 10.) 

A továbbiakban az együttesek bemutatkozásait is megnézhetitek a kaposvariprogramok.hu-n, érdemes lesz figyelemmel kísérni a történéseket!

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, hallgassuk meg együtt a kaposvári zenészeket a HangÁsz 10 Vigasságok rendezvényen!

Itt csatlakozhattok a Facebook eseményhez: https://www.facebook.com/events/611524579188744/

 

Állásajánlatok Kaposváron