IX. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé - műsorral

Idén május 7. és 12. között rendezik meg a IX. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét, ahol 35 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.

Az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár kilencedik alkalommal megrendezett seregszemlén az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi-nevelési programok vesznek részt korcsoportos bontásban. 

A versenyen kívüli, meghívott külföldi darabokat, valamint a határon túli magyar színházak produkcióit a legkisebbeknek szóló Small Size – Performing Arts for Early Years, illetve az ifjúsági előadásokat támogató Platform Shift+ nemzetközi fókuszprogram keretében láthatja a közönség. A fesztivál kezdő napján rendezik meg a Platform Shift+ Kreatív Fórum konferenciáját is, amelynek témája „A digitalitás mint varázslat”. 

Az egyhetes  rendezvény helyszínei a Szivárvány Kultúrpalota, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a Kaposvári Egyetem és új kulturális központja, a Latinka Ház, valamint a BábSzínTér lesznek. A színházi-nevelési programoknak iskolák adnak helyet.

Jegyek: a Csiky Gergyely Színház jegyirodájában

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron