Közérdekű

Forgalomkorlátozás lesz a zselici erdőkben hétfőtől

2023. október 9. és november 30. között forgalomkorlátozás lesz a  Zselici erdőben.

Kellemes, kirándulóidő lesz a hétvégén Somogyban

Pénteken egy hidegfornt érkezdik, kezdetben lehetnek felhősebb tájaink, de délelőtt, nyugat felől lecsökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen kisüt a nap. Csapadék nem várható.

Sok volt a várakozó, ezért elköltözött az MVM kaposvári ügyfélszolgálati irodája

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere elmondta: az új Kossuth téri ügyfélszolgálati iroda kialakításának ötletét az adta, hogy az energiaár-robbanás idején látta, amint a korábbi, sokkal kisebb, Zárda utcai iroda előtt az utcán álltak sorba az emberek, várva, hogy elintézhessék ügyeiket.

Második világháborús gránátot találtak a Léva közben Kaposváron

Ahogy azt több somogyi online hírportál megírta   egy második világháborús gránátot találtak kedden délelőtt a Léva közben a játszótér felújítása közben.

Fokozott ellenőrzést tartanak a vasúton

 

A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 7. Rail Action Week elnevezésű akciókeretében 2023. szeptember 25-én 7 órától október 2-án 7 óráig hazánkban is fokozott ellenőrzést tartanak.  

Folytatódik a vénasszonyok nyara Somogyban, kellemes, meleg idő várható

Kedden a reggeli pára, ködfoltok délelőtt feloszlanak és országszerte napos, száraz időben lesz részünk, csapadék nem várható. A Délután 24-29 fokot mérhetünk.

Fekvőrendőr került a Kaposfüred-Toponár átkötő útra

Figyelem, 24 órás rendőri felügyelet a Kaposfüred - Toponár átkötő úton!- írja Nagy Attila önkormányzati képviselő Facebook bejegyzésében.

Pénteken 32 fok, szombaton már 22 - a hétvégén érkezik a hidegfront

Pénteken napközben többórás napsütésre szinte mindenhol számíthatunk.

Javítják az utat a Jutai úton Kaposvárnál, hétfőtől félpályás útlezárás lesz két hétig

Átereszjavítási munkálatokat végeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kaposvár külterületén a Jutai úton, Kaposvár és a 61-es főút elkerülő szakasza között 2023. szeptember 18-a, hétfőtől.

Csütörtökön hidegfront vet véget a szeptemberi kánikulának

Záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlést hozó hidegfront, csütörtökre elbúcsúzhatunk a 30 fok fölötti maximumoktól.

Oldalak

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron