A kaposvári Niki Szépítészetben a tested megszépül a lelked felfrissül

A Niki Szépítészet Kaposváron kéz és lábápolással, cellulit kezeléssel, masszázzsal, fül- és orrlyukasztással foglalkozik. A szalon tulajdonosával Németh Nikolett-tel beszélgettünk.

Mikor határoztad el, hogy a szépségiparban szeretnél dolgozni?

Műszakisként 3 éve fordultam a szépségipar felé, előszőr hobbiból, munka mellett otthon magamon gyakoroltam, majd jöttek a barátnők, azóta több végzettséget is szereztem és folyamatosan képzem magam, szinte minden hónapban részt veszek egy továbbképzésen.

Hogyan indítottad el a vállalkozást?

Szinte mindent titokban intéztem, a családom se tudott semmit a terveimről, eleinte furcsán is fogadták, kételyekkel, inkább lebeszéltek volna. Majd közbe jött a most is sajnos aktuális covid-helyzet és az akkori munkahelyemen a főnököm nem támogatta az otthoni munkavégzést és semmi egyebet sem, így felszívtam magam elindultam önfejűen és felmondtam. Egy percig sem bántam meg…

 

Miért fontos neked ez a vállalkozás?

Nagyon fontos számomra az önmegvalósítás, a szépérzék szeretetének átadása, az alkotás öröme… Ezek mind megvannak ebben a munkában, és ez örömmel tölt el minden nap. A vendégek visszajelzése pedig megerősít benne, hogy érdemes szívvel-lélekkel csinálni. 

Mit tudnál elmondani a szalonról?

Mikor elkezdtem tudtam, hogy nem egy tucat szalont szeretnék, ezért folyamatosan a fejlődésre törekszem, mind a továbbképzésekkel mind a szolgáltatások bővítésével. Kellemes környezetben, egy kávé – tea mellett tudnak szépülni, vagy ellazulni vendégeim.  A masszázsfotelt is nagyon kedvelik, lábápolás alatt például ebben ülnek a vendégeim. Emellett mindenkinek egyénre szabom a választott szolgáltatást, folyamatosak az akciók és ingyenes a parkolás.

 

Mi a legnépszerűbb szolgáltatás?

Jelenleg a hölgyek között a saját köröm erősítése és géllakkozás, de a sima manikűrt is keresik, amit sajnálok, hogy az urak körében a kézápolás és manikűr nem népszerű pedig az ő kezük ápoltsága is fontos! A masszázs és cellulit kezelés még viszonylag új szolgáltatás, de már sokan érdeklődtek iránta. Idén is minden hónapban folyamatos akciók várják a vendégeket! 

 

Milyen szolgáltatásokkal várod a vendégeidet?

Kéz - és lábápolás, manikűr, műköröm építés-töltés, több technológia és anyag, géllakozás, saját köröm erősítése, akár hypoallergén alapanyagokkal, paraffin, szikementes pedikűr! Cellulit masszázs, testtekercselés, frissítő teljes test masszázs, kéz- és talp masszázs! Füllyukasztás, porcbelövés, orrpiercing, baba-fülbelövés, új fajta Studex System 75 géppel, sterilen, nikkelmentes orvosi fém ékszerekkel! 

 

Mi az, amit kiemelnél a szolgáltatások közül?

A szikementes pedikűr (Callux Pro) népszerű a cukorbetegek körében, hiszen a sérülés veszélye szinte minimális. Emellett a paraffin helyettesítő pakolás ami allegriás és érzékeny bőrűeknek egy alternatíva, mely nem csak kézre vagy lábra, de a test más „problémás” területeire is kérhető.

 

Elérhetőségek: 

https://www.facebook.com/kezapolasniki

 

cím: Kaposvár, Baross G. u. 8., bejárat az utcafrontról

telefon: 20/458-7811 

Időpont: 
hétfő, 2022, január 24 - 19:52

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron