Díjazták a somogyi ápolókat az Ápolók Nemzetközi Napján

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Kaposi Mór Oktató Kórház megyei irányító intézményként elismerésben részesítette a kiemelkedő szakmai munkát végzőszakdolgozóit mind a központi kaposvári, mind a siófoki, nagyatádi és marcali kórházakból.

 

 

Az okleveleket Dr. Moizs Mariann főigazgató Dr. Inczeffy István, Dr. Pósa István és Czeiderné Dr. Virág Erika Mónika intézményvezetőkkel közösen adta át a kitüntetetteknek. Az ünnepségen felléptek a Liszt Ferenc Zeneiskola diákjai.

 

Év ápolója: Tóth Ernőné általános ápoló, Kardiológiai Osztály

Év asszisztense: Gutyina Dávid asszisztens, Dr. Baka József Központ Sugárterápiás Osztály 

Év tanulója: Kovács Laura tanuló, Szigeti-Gyula János Szakgimnázium és Szakközépiskola

Év kollektívája: Neurológiai Osztály, Intenzív Terápiás Egység

Farkas Irma emlékérem: Jáger Diána vezető szakdolgozó, Sebészeti Osztály

 

Főigazgatói dicséret: 

Bendes Timea intenzív szakápoló, Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Osztály

Béczi Andrea orvosi laboratóriumi szakasszisztens, Központi Laboratórium

Csere Krisztina OKJ ápoló, Krónikus Belgyógyászati Osztály, Mosdós

Farkas Dávid radiográfus, Medicopus Kft.

Göncz Gabriella gyógyszertári szakasszisztens, Szigethy Gyula Gyógyszertár

Gscheidt Helga OKJ ápoló, Endoszkópos Laboratórium

Gyánó-Nagy Zsuzsanna fogorvosi asszisztens, Kaposvár, 9. sz. Felnőttfogorvosi körzet

Győri Vera vezető szakdolgozó, Fül-Orr-Gégészeti Osztály

Hegedüs Istvánné vezető szakdolgozó, Geriátriai Osztály / Kardiológiai Rehabilitációs Osztály, Mosdós

Kovács Róbertné aneszteziológiai szakasszisztens, Aneszteziológia és IntenzívTerápiás Osztály

Kovácsné Gál Éva egyetemi okleveles ápoló, Sürgősségi Betegellátó Centrum

Kovácsné Stanics Ágota vezető szakdolgozó, Gasztroenterológiai Osztály

Lang Maria Anett szülésznő, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

Lelkes Krisztina vezető szakdolgozó, Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum

Mike Teodóra OKJ ápoló, Haematológiai Osztály

Nagy Renáta rehabilitációs tevékenység terapaeuta, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály

Szabó Balázs műtőssegéd, Higiéniai Osztály és Központi Sterilizáló

Tóthné Gróf Mária OKJ ápoló, Nephrológiai Osztály 

Vadas Anikó szakasszisztens, Dr. Baka József Központ Diagnosztikai Centrum

 

Főigazgatói dicséret (Szaplonczay Manó Marcali Kórház):

Béres Márta OKJ ápoló, Általános Sebészeti Osztály

Hosszú Ferencné OKJ ápoló, Krónikus Belgyógyászati Osztály

 

Főigazgatói dicséret (Siófoki Kórház-Rendelőintézet):

Babik Tímea szakápoló, Belgyógyászati Oszály

Csapó Ilona diplomás ápoló, Neurológiai Osztály

Csobi Mónika szakápoló, Sürgősségi Betegellátó Osztály

Lestárné Hidas Irén szakápoló, Szemészeti Osztály 

Oláh Roland szakápoló, Sebészeti Mátrix Osztály

Oroszné Erdélyi Krisztina szakápoló, Járóbeteg-ellátás

Paksi Hajnalka szakápoló, Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály

Pethő Krisztina szakápoló, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály

Szigetiné Varga Éva szakápoló, COVID ellátó egység

 

Főigazgatói dicséret (Nagyatádi Kórház):

Mátyásné Horváth Szilvia szakápoló, Sürgősségi Betegfogadóhely

Papp Józsefné szakápoló, Belgyógyászati osztály

Stoffné Nagy Tímea diplomás ápoló, főnővér,  Sebészeti osztály, Sebészeti és Traumatológiai szakrendelő

Végh Judit szakdolgozó, Krónikus Pszichiátriai osztály

Végvári Eszter szakápoló, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztály

Időpont: 
péntek, 2022, május 13 - 18:52

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron