Felkészült a hóra a Magyar Közút Zrt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a jogszabályi előírások szerint minden év november 10. napján téli üzemmódra áll át.

Ez azt jelenti, hogy

80 mérnökségén keresztül, 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában végezhetnek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

 

Az előrejelzések alapján még egy ideig várni kell, hogy az ekék és sószórók megkezdjék az új téli szezon első bevetését, de a közutasok addig sem tétlenkednek, hanem kihasználják a jó időt, így egy darabig az országos utak javítási munkáira koncentrálhatnak. A téli üzem kezdetét a hivatalos Facebook oldalukon indította el a közútkezelő.

 

A 2022-23-as téli szezon sok szempontból hasonlóan indul, mint a tavalyi, de több változás is volt az elmúlt hónapokban, ami az országos utak üzemeltetését is érinti. A legfontosabb változás, hogy 2022. szeptember 1-től 1237 kilométernyi autópálya koncessziós kezelésbe került, így azokon a szakaszokon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. látja el a téli üzemeltetési feladatokat. Ugyanakkor a Magyar Közút sem marad munka nélkül, mivel mintegy 31 ezer kilométernyi fő- és mellékúton, illetve ezen belül 291 kilométernyi autóúton (pl. M0, M2, M43 stb.) és további több mint 1000 kilométernyi külterületi kerékpárúton végzi majd el a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

 

A Magyar Közút 80 mérnökségén, 19 megyei és központi irányításán keresztül több mint 2500 munkatárs dolgozik közvetlenül is a téli üzemben. Ehhez 713 hóekével felszerelt teherautó, 149 rakodógép és 119 hómaró is társul. Rendkívüli időjárási helyzetekben pedig országosan 781 úgynevezett lehívható munkagépet is bevethet majd a közútkezelő.

 

Az elmúlt hónapokban a Magyar Közút feltöltötte a sótárolóit, melyekben több mint 133 ezer tonna só van (az új koncessziós cég számára további 36 ezer tonna sót adott át a társaság), 36 ezer tonna kálcium-klorid granulátum, 2,7 millió liter kálcium-klorid oldat és közel 8700 tonna érdesítő anyag van raktáron, melyek pótlása  az egész téli időszakban biztosított. Azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeztek ki, ez összesen 418 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 384 kilométeren hóvédő erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.

 

Állásajánlatok Kaposváron