Újdonság az AllasOrias.hu portálon: megérkezett a videós előszűrési funkció!

Az állásportáloknak már hosszú ideje kitüntetett szerepük van az álláspiacon, hisz mind az álláskeresői, mind a munkaadói célokat eredményesen szolgálják.

Ennek a sikernek a mibenléte javarészt arra vezethető vissza, hogy ezek a portálok a különböző innovációik, megoldásaik révén folyamatosan képesek voltak alkalmazkodni az egyik, illetve a másik fél megváltozó igényeihez. Bátran elmondható mindez a AllasOrias.hu-ról is, amely állásoldal nemrégiben ismét újított, és egy munkaerő-toborzást megkönnyítő funkcióval jelentkezett.

A funkció nevezetesen egy videós előszűrési lehetőség, aminek külön előnye, hogy működéséből akár az álláskeresők is profitálhatnak. Mielőtt azonban kitérnénk az ezzel kapcsolatos legfontosabb részletekre, érdemes magáról a portálról is ejtenünk néhány szót, hisz az számos egyéb kedvező feltételt is kínál a munkaadók (hirdetők) és az álláskeresők számára egyaránt. A munkaadói szempontokkal kezdve a sort, az elsődlegesen kiemelendő pozitívumot egyértelműen a változatos hirdetési típusok jelentik, amelyek lehetővé tehetik, hogy ne csak Kaposvár városában, hanem egész Somogy megyében, vagy akár országos szinten is megszólításra kerüljenek az álláskeresők. 

A KaposvarAllas.hu ugyanis egy 200 db regionális portált számláló állásoldal-hálózat része, így adott álláshirdetés megjelenését több allas.hu-s weboldalra is ki lehet terjeszteni az arra alkalmas hirdetési típus megválasztásával. Ezenfelül a KaposvarAllas.hu aktív a közösségi médiában is, a portál Facebook-oldalának követői már 16 ezernél is többen vannak, ami azért fontos, mert a kaposvári álláslehetőségek ezen a platformon is megosztásra kerülnek. A Kaposvár állás ajánlatai megtalálhatók az AllasOrias Facebook oldalon és az AllasOrias.hu portálon is. Persze ez a közösségi médiás aktivitás valamennyi allas.hu-s lapról elmondható, így a megjelenések száma ebben a tekintetben is fokozható. Mindezek tükrében pedig talán nem meglepőek az oldal meglehetősen jó jelentkezési statisztikái, amik szerint az indulása óta közzétett közel kétezer álláshirdetésre, összességében több mint 15 ezer pályázat érkezett. 

Ezen adat azonban nem csak a hirdetési lehetőségek hatékonyságáról tanúskodik, hanem egyben rávilágít arra is, hogy az álláskeresők előszeretettel használják a KaposvarAllas.hu-t elhelyezkedési céljaik megvalósítására. Ehhez a népszerűségéhez több tényező is hozzájárul, beleértve például az oldal letisztultságát, valamint az olyan praktikus funkcióit, mint az állásértesítőre való feliratkozás, illetve a feltöltött adatokból történő önéletrajz-generálás lehetősége. Az ilyesfajta pozitívumok ugyanakkor mind apróságnak tűnnek a portál legfőbb előnye, nevezetesen a rajta fellelhető állások sokszínűsége mellett. Itt ugyanis valóban bárki megtalálhatja a számára ideális pozíciót, legyen szó akár alap-, közép-, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, pályakezdő vagy már rutinos munkavállalóról. 

 

Hogyan működik és miként kedvez a hirdetők számára a videós előszűrési funkció?

A KaposvarAllas.hu videós előszűrési funkciója lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy kérdéseket állítsanak be a hirdetésük részeként, amelyekre a pályázóknak maximum 1 perces videók formájában kell előbb külön-külön válaszolniuk, majd a kész videós anyagokat a jelentkezésükhöz csatolniuk. A funkció a Business és az Enterprise hirdetési típusok elemeként elérhető, és lényegében egy rövidebb állásinterjú lebonyolítását teszi lehetővé a munkaadók számára még azelőtt, hogy bármilyen formában felvennék a kapcsolatot a jelentkezőkkel. Ennek szellemében íródtak a funkció előre meghatározott, beépített kérdései is. Íme néhány példa ezekre:

•Csapatban vagy önállóan dolgozik szívesebben?

•Miért Önt válasszuk erre a pozícióra?

•Milyen szakmai tapasztalatokkal rendelkezik?

•Hogyan képzeli el későbbi pályafutását?

Természetesen a beépített kérdések használata opcionális jellegű, vagyis a munkaadók akár saját megfogalmazásukban is érdeklődhetnek az általuk fontosnak vélt témakörök felől. A funkció célja, illetve a benne rejlő lehetőségek ugyanakkor mindennek fényében egyértelműen körvonalazódnak: segítéségével a toborzók egy jóval átfogóbb képet kaphatnak a jelöltekről, s így megfontoltabb döntést tudnak hozni azzal kapcsolatban, hogy kikkel lépjenek tovább a kiválasztási folyamat következő fázisába. Ezzel együtt pedig rengeteg időt és energiát is spórolhatnak, hisz jelentősen redukálhatják a végül eredménytelenül záródó állásinterjúk számát. 

De milyen előnyei származnak ebből a kaposvári álláskeresőknek?

A videós előszűrési funkció ugyan kétségkívül elsősorban a toborzók dolgát hivatott megkönnyíteni, annak működéséből – ahogy azt a korábbiakban is említettük – akár az álláskeresők is profitálhatnak. Elég, ha csak azokra az állásokra gondolunk, amelyekre jellemzően többszörös a túljelentkezés, vagy amelyek esetében a mindennapi munkavégzés és az annak kapcsán felmerülő feladatok megkövetelik például a kiváló kommunikációs képességet, a nyitott személyiséget, illetve a magabiztos fellépést. Ilyenkor ugyanis ez a videós követelmény azontúl, hogy eszközt nyújt az említett kvalitások felvillantására, egyúttal lehetőséget teremt a többi jelentkező közül való kiemelkedésre is.

 

Időpont: 
kedd, 2022, november 29 - 21:01

Állásajánlatok Kaposváron