A Polgári Casino 2018. 1. félévének programja

Időpont: 
2018/01/25 - 17:00
2018/02/08 - 18:00

A rendezvények többnyire a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban lesznek, az eltérő helyszíneket az adott programnál jelezzük.

Január 25-én 17 órától (figyelem, 1 órával korábban a megszokottnál!) „Luther Márton és a muszlimok elleni háború kérdése” – Varga J. János történész előadása.

Február 8-án 18 órától „Turistaság és honismeret” címmel a 2017. évi Príma Primissima közönségdíjas Hazajáró című tévéműsor stábja: Kenyeres Oszkár szerkesztő és hazajáró, valamint Jakab Sándor hazajáró lesz a vendégünk. Utána lehetőség lesz a Hazajáró DVD-ket és a Hazajáró 2018-as falinaptárát megvásárolni és dedikáltatni.

Február 15-én 18 órától (figyelem, az Agórában!) „Büszke voltam a magyarra” – Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas versmondó monodrámája Ady Endre életművéből.

(Ádám a Lekötelező Irodalom versmondó verseny egyik korábbi győztese volt és már bemutatkozott egy nagyszerű József Attila esttel is nálunk.)

Március 8-án 18 órától az Előretolt Helyőrség Íróakadémia bemutatkozása: felolvasással egybekötött irodalmi est, ahol a szerzők frissen megjelent köteteinek a bemutatójára is sor kerül. Közreműködnek: Orbán János Dénes, József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője, valamint az akadémia diákjai.

Március 22-én 18 órától „A magyar zene fejedelme” emigrációban: Dohnányi Ernő nyomában – Kusz Veronika, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársának előadása. Moderátor: dr. Berta Gyula.

Április 11-én (szerdán) 9 órakor kezdődik József Attila születésnapja tiszteletére 21. alkalommal meghirdetett „Lekötelező Irodalom” című költészetnapi versmondó versenyünk a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban.

Április 12-én 18 órakor adjuk át a Kaposvári Polgári Casino 2018. évi díját és a díjazottat a versmondó verseny győztesei versekkel köszöntik.

Április 26-án 18 órától „Magyarország részvétele az I. világháborúban” – Puskás Béla katonatörténész előadása.

Május 10-én 18 órától beszélgetés Mezey Katalin Kossuth- és Príma Primissima díjas író-költővel a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának vezetőjével. Az író-olvasó találkozó után lehetőség lesz verseskötetet vásárolni és dedikáltatni.

Május 24-én 18 órától „Homo Ludens” műveltségi csapatjátékunkra kerül sor. Játékmesterek: Pécsi Oszkár és dr. Szabados Bálint.

Június 2-án (szombaton) egész napos kirándulás (Ausztriát is érintve) Szlovéniában: Ptuj (vár és múzeum), séta Kerékerősítőváron (Bad Radkersburg), Muraszombaton. Estebéd a sormási István Étteremben.

A kirándulás önköltséges. Minimális eurót, mint költőpénzt mindenki hozzon magával. Megfelelő számú jelentkező esetén az indulás 6 órától a volt Domus parkolóból, érkezés az esti órákban. (Jelentkezési határidő: május 10.)

Június 22-én (pénteken !) 18 órától szentivánéji vígasság a Rippl-Rónai Villa kertjében. Hagyományos programunk: egytálétel ex-főjegyző módra. A Hajnalig Band és a Duga (Szivárvány) Énekkar délszláv és más zenékkel, dalokkal szórakoztat bennünket.

A Róma-villa megközelíthető a 15-ös busszal is, leszállás a Csalogány utcai fordulónál.

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron