Ismét megmutatták nagylelkűségüket a somogyi gazdák

 

ANemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) idén minden eddiginél szélesebb körben indította el országosan a Magyarok Kenyere Program 15 millió búzaszem jótékonysági akciót.

Somogyban mintegy 25 tonna gabonát sikerült összegyűjteni az adakozó szándékú gazdák segítségével.

 

A felajánlott gabonából őrölt liszt felhasználásával számos hátrányos helyzetben lévő személy asztalára kerülhet friss pékáru, amely a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy megyei intézményeiben élők részére osztják szét az elkövetkezendő 2-3 hónapban.

Kenyér, Pékáruk, Sütött Áruk, Ropogós

Nábrádi Csilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgató-helyettese – az adományból részesülő szociális intézmények és saját maga nevében is – köszönetet nyilvánított a szervezőknek, hogy az eddigi évekhez hasonlóan, idén is gondoltak rájuk.

 

Szabó Tamás elmondta: az idei év változást hozott, a MAGOSZ átvette a programot, de továbbra is szoros együttműködésben dolgoznak a Kamarával. 2019-ben Somogyban összesen 13 gyűjtőponton, a több mint 250 helyi gazda nagylelkű felajánlásainak köszönhetően, mintegy huszonöt tonna búza halmozódott fel, amelyet – liszt formájában - a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy megyei intézményeiben élőknek osztanak szét. Az összegyűjtött búzából tizenhat tonna lisztet állítottak elő, amelynek őrlését Barcson, Somogy megye egyetlen „újjászületett” malmában végezték, teljesen térítésmentesen – ismertette a MAGOSZ elnöke.

Búza, Gabona, Kenyér, Termés, Nyár, Ősz, Természet

 

A köszöntők után Szabó Tamás átadta az adományozó okleveleket a hat szociális intézmény – Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona, Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon, Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon, Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon, Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon – vezetőjének.

 

 

 

(Somogy Megyei Kormányhivatal)

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron