Megrongálták a játszóteret a Tesconál, most kamerákat telepítenek

Kamerarendszer is lesz a Tesco áruház melletti játszótéren, amelyet most fel is újít a város.

A játszótéren sajnálatos módon több rongálás is történt, ezért az újbóli felújítás és a három darab térfigyelőkamera telepítésének idejére biztonsági okokból lezárták a játszóteret.

Aki az utóbbi hónapokban járt ezen a játszótéren tapasztalhatta, hogy hétvégén gyakran tele van szeméttel, kiürült sörösdobozokal, boros üvegekkel, szeméttel, ugyanis a fiatalok gyakran itt buliztak esténként.

Napközben is sokszor ücsörögtek erre kamaszok, akik lelkesen dohányoztak, káromkodtak, esetleg itták az energiaitalt, vagy mást, de a hajléktalanok is megtalálták a helyet. Nem is volt tele soha a játszótér, hiszen ilyen körülmények közé nem szívesen viszik az szülők a gyerekeiket.

A folyamatos rongálások miatt már korábban megrendelte a város a kamerákat, ám idén szilveszter éjjel olyan károkat okoztak a kerítésben és a játszóeszközökben a vandálok, hogy a játszótér már nem biztonságos. Várhatóan február elején vehetik birtokba ismét a gyerekek.

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron