Koronavírus - Magyar Úszó Szövetség: kilenc pozitív teszt

 - Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírus-tesztek - közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött.

   

"A tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is. A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt. Ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak, melyeket követően 14 napra karanténba vonultak, azaz hazatérésük óta egyikük sem vett részt edzéseken" - olvasható a MÚSZ MTI-hez eljuttatott közleményében.

    A MÚSZ jelezte, a sportág speciális igényeit szem előtt tartva az elmúlt időszakban igyekezett megoldást találni arra, hogy a válogatott versenyzők továbbra is medencés edzéseket végezhessenek. Mint írják, az uszodák üzemeltetőivel és az állami sportvezetéssel abban állapodott meg a szövetség, hogy a külföldi edzőtáborokban készülők közül csak azok állhatnak edzésbe, akik átestek két koronavírus-teszten, és a három nap különbséggel elvégzett tesztek egyaránt negatív eredményt hoztak, valamint hazatérésüket követően 14 napot karanténban töltöttek.

 

 

 

MTI 2020. március 31

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron