A Gyakorló Óvodában az ovisok termesztik a zöldségeket

Már munkájuk gyümölcséből csemegézhetnek a gyermekek a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvodájának Élménykertjében. A sok finomság termesztéséhez természetesen felnőtt segítséget is kapnak a kicsik. 

 

 

Az apróságok kóstolhattak új hagymát, céklát és paradicsomot is, a cukkiniből pedig finom ebéd készült. A cél, hogy közelebb hozzák a vidéki életet az óvodásokhoz.

Lelkesen gazolnak, locsolnak a kertben a Gyakorló Óvoda ovisai, akik folyamatosan dolgoznak a kertben. Mostanra beérett a kicsik munkája, így már több terményt is megkóstolhattak. A gyerekek nagy kedvence az ehető virág, de szívesen csemegéznek a paradicsomból, az újhagymából és a céklából is.

 

-Gyakran a kerti javakból készül az ebéd, így került már például rántott cukkini is az asztalra– mondta Nagyné Zsilovics Tímea intézményvezető.

A Vadgazdálkodási Tájközpont munkatársai tavasszal alakították ki a magaságyásokat az Élményportán. A tervek szerint a növények mellé állatok is érkeznek, így hamarosan tyúkoknak, nyulaknak és törpekecskéknek örülhetnek az óvodások.

 

Forrás: KE.hu

Időpont: 
szombat, 2020, július 11 - 12:42

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron