A PDSZ szerint totális káosz van az iskolákban koronavírusügyben

A pedagógusszakszervezet szerint a kormány intézkedései azt fogják eredményezni, hogy tömegesen zárnak be az iskolák, óvodák.

 

A PDSZ szerint a kormány nem törekszik arra, hogy fertőzéseket mielőbb kimutassa, a fertőzötteket izolálja, ezáltal megvédje az óvodai és tanulóközösségeket. Tömeges tesztelés volna szükséges. Úgy vélik, a felsőbb évfolyamos tanulók, középiskolások részére nyugodtan elrendelhetné a kormány a digitális tanrendet, míg az alsósok a félig üres intézményekben szellősebben lennének eloszthatók.

 

„A kormány nem törekszik arra, hogy elkerülje, a pedagógusok karanténba, ezáltal táppénzre kerüljenek. Ugyancsak nem törekszik arra, hogy adott esetben rendkívüli tanítási szünet helyett digitális tanrend legyen, amikor a járvány miatt otthoni tartózkodásra kényszerült gyerekek, tanulhatnak. Ha sok pedagógus betegszik meg, nem is lesz, aki taníthatná őket, ráadásul ki fog helyettesíteni? Ha nem lesz pedagógus, közoktatási dolgozó, akkor úgy lesz kénytelen bezárni a legtöbb intézmény, hogy már a digitális tanrendre sem lesz lehetőség.”

 

Való igaz, hogy az iskolákból  és az óvodákból egyre több gyerek kényszerül több hetes kényszerpihenőre, hiszen ha koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak náluk rögtön hazaküldik őket, legyen az torokfájás, fejfájás, köhögés vagy hőemelkedés. Ha pedig hazaküldték őket, a háziorvos egy-két hétre ki is írja őket, mivel teszt nélkül nem lehet tudni semmi biztosat. Ráadásul ha jön az influenzás, náthás időszak a diákok többsége valószínűleg otthon kell, hogy maradjon, hiszen ilyenkor a legtöbb gyereket eléri a megfázás valamelyik formája. De idén nem lehet majd tudni, hogy egy sima mezei nátha okozza -e a tüneteket vagy a covid 19.

Forrás: HVG

Időpont: 
csütörtök, 2020, szeptember 10 - 20:37

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron