Esővel és hideggel érkezik meg az ősz Somogyba a hétvégén

A fülledt, meleg napk után pénteken megérkezett a hűvös idő. Ezen a hétvégén sok csapadékra és hűvös időre készülhetünk.

 

Szombaton napközben többfelé szakadozni kezd a felhőzet, és már sokkal kevesebb helyen fordulhat elő eső, zápor. A nyugati, északnyugati szelet élénk, főként a Dunántúl északi felén erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 16 fok körül  alakul.

Szombaton erős hidegfronti hatásra kell számítani, emiatt sokaknál jelentkezhetnek görcsös panaszok, görcsös fejfájás, melyet a szeles idő tovább fokozhat. A szeles, többfelé csapadékos idő miatt ugyanakkor romlik hő- és komfortérzetünk. Emellett vérnyomás-ingadozás, ingerlékenység, nyugtalanság, alvászavar és kopásos eredetű ízületi panaszok is jelentkezhetnek.

Vasárnap már mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de kisebb eső, zápor előfordulhat, majd este dél-délnyugat felől egyre nagyobb területen elered az eső. A hideg reggelt követően délutánra a szeles időben 17 fokig melegedhet a levegő.

Hétfőn ismét több felhő lesz az égen, és időnként többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol akár zivatar is. Szeles marad az idő. Napközben 14 és 26 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet, nyugaton lesz a leghűvösebb.

Kedden és szerdán mindenhol számíthatunk napos időszakokra, kisebb eső, futó zápor csak elszórtan fordulhat elő. Élénk, szerdán többfelé erős lehet a nyugatias szél. A hűvös hajnalok után délutánonként 16-21 fokra van kilátás.

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron