Csodás gyógyulásokról mesélnek a Ceragem használói

Ceragem V3 egy különleges masszázságy, amely tehermentesíti a gerincet és beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusát. 

 

Ez a különleges eszköz Kaposváron is elérhető, arról pedig, hogy milyen hatásai vannak beszéljenek azok, akik már kipróbálták.

 

Ceragem tapasztalatok:

 

"- Az első alkalomra július elején jöttem férjem tanácsára, aki mondta, hogy próbáljam ki, hátha segítene az állandósult hátfájásomra a masszázs. Ez a fájdalom megnehezítette a mindennapjaimat, úgyhogy vesztenivalóm nem volt. Heti 2 alkalommal jártam és járok azóta is folyamatosan, amelyből az első hónapban a legkisebb fokozaton is  minden alkalommal fájt a masszázs. A kezelés után egy párszor szédültem is, csak segítséggel tudtam felülni az ágyról. Amit pozitívumként éltem meg  - a fájdalmas kezelés ellenére, már az első kezelés után is - az az, hogy könnyebben mozogtam, ültem  napközben, este a fekvés, fordulás sem okozott már problémát. Elmúlt a zsibbadás is. Szinte az első alkalom után el tudtam kezdeni a sportolást, hiszen a mozgás problémát nem okozott. Kb. egy 1 hónap után jött a fordulópont, már a kezelések sem fájtak, fokozatosan a kezelés erősségét is növelni tudjuk. A fájdalmaim teljesen megszűntek. A járásom felgyorsult már nincs vontatott járómozgás. A kezelés nekem most már leginkább a szintentartás, illetve a pihentető, élénkítő hatás miatt szükséges. Ennek a masszázságynak köszönhetően kaptam egy új életet, amit most már nagyon élvezek. Örülök, hogy kitartottam a kezdeti fájdalmaim ellenére is, és ma már teljes életet élhetek."

 

-"Ez nagyon jól esett, kár lett volna kihagyni a mai alkalmat." 

-"Ez jobb, mint a kézi masszázs." - masszőr vendég nyilatkozta, mikor először feküdt az ágyon.

-"Én már hazajárok, otthon érzem magam." - doktornő mondta.

-“Úgy örülök, hogy ez van itt. “- idős hölgy kijelentése, aki már a régi gépet próbálta.

 

"- Ma reggel, hála a “szuper”, de leginkább párás meleg időjárásnak, nagyon erős fejfájással ébredtem. Reggel 8-ra elkóvályogtam Judithoz, de nem is gondoltam, hogy a Ceragem erre is jó? DE IGEN! Már a kezelés közben éreztem a javulást, s a végére teljesen elmúlt a fejfájásom."

 

"- Megtapasztaltam, hogy a CERAGEM készülék nagyon sokat segített a reflux esetén,mert egy kúra után, sokkal jobban éreztem magam, már több mindent meg tudok enni, savcsökkentő bevétele nélkül. Ajánlom mindenkinek próbálja ki ezt az ágyat."

 

"- Két hete használom a Ceragem masszázst. Erős deréktáji fájdalom volt a problémám. Az első kezelés nagyon érdekes volt. A negyedik kezelés óta nem fáj a derekam. Azóta is folyamatosan járok, mert van még mit helyre tenni."

 

"- Minden gond nélkül mulattam a lakodalomban 10 kezelés után. Se fáradtság, se fájdalom!!!!"

 

"-30 évesen kuplungozni se tudtam és a lépcsőn is úgy mentem fel, hogy húztam magam a korláton!!!! Nem voltam hajlandó injekcióztatni magam, meg műttetni és a por amit szedtem rá (patikából) az is csak ideiglenesen hatott. Mióta megismertem a Ceragemet (fél éve) nagyon hálás vagyok, mert újra a koromhoz megfelelően, jól érezve magam sportolok és nem kell figyelnem a mozdulataimra, hogy mikor akad ki a térdem. Nincs félelem. Hálás vagyok, hogy a sors felém küldte a Ceragemet!!!!!"

 

"- Szeretném megosztani a Ceragem használata közbeni és utáni érzéseimet. Nekem izületi problémáim vannak. Az első kezeléskor a hátamon lévő csomóknál éreztem egy kicsit, hogy érzékenyek. A másodiknál már jobb volt. Az ágy nagyon tudja hol van problémám. Ötödik kezelés után az izmaim erősödtek. Észrevehetően javult a kondim és az időváltozást sem érzem úgy mint régen."

 

Érdeklődni és bejelentkezni: 0620/ 42-52-762-os telefonon lehet.

Lepedő használata kötelező, kérlek hozz magaddal és kényelmes ruha javasolt. Előtte VÍZ-et kell inni és utána is sokat!!

Helyileg a Nagypiac hátsó bejárata az Ügyészség és a Kinizsi Élelmiszer-ipari közti épületnél az udvarban található, 31-es kapukód 2.lépcsőház, első emelet.

 

Időpont: 
hétfő, 2020, szeptember 28 - 20:42

Állásajánlatok Kaposváron