Egy átlagos magyar 65 kiló élelmiszert dob ki évente

Magyarországon az élelmiszerhulladék mennyisége 4 százalékkal csökkent 2016 és 2019 között.

 

A 2019 végén 165 háztartás bevonásával végzett élelmiszerhulladék-felmérés szerint egy átlagos magyar állampolgár 65 kilogramm élelmiszert dob a szemetesbe évente, míg a 2016-ban  ez a mennyiség még 68 kilogramm volt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

    A mostani csökkenő tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak. 

    A felmérésben azonban arra is rámutattak, hogy míg az élelmiszer-hulladék mennyisége csökkent, összetétele nem változott: leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe. Mindez pedig azt mutatja, hogy még bőven akad tennivaló a magyar lakosság környezettudatosságának fejlesztésében.

    A háztartási élelmiszer-pazarlást a Nébih a továbbiakban is nyomon követi. Eddig a közép-kelet-európai régióban egyedül Magyarországon készült felmérés ebben témakörben. A közeljövőben viszont várhatóan más nemzetek is megjelentetik majd adataikat, 2020-tól ugyanis minden EU-s tagállam számára kötelező az élelmiszer-hulladék mérése - olvasható a hivatal közleményében.

 

Forrás: MTU

 

Időpont: 
szerda, 2020, szeptember 30 - 20:10

Állásajánlatok Kaposváron