Az alacsony nézettség okozta a Barátok közt vesztét

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója a sorozatwiki.hu szakportálnak adott interjújában elmondta: a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudják adni, és a saját sávjában a legnézettebb műsor legyen.

 

Ahogy azt a sorozat nézői is tapasztalták, az elmúlt időszakban valóban többször változott a sorozat kezdési időpontja, próbálták megtalálni azt az idősávot, ami a legjobb.

 

A sorozat alapító producerének távozásával indult a lejtmenet

Kolosi elmondta, hogy a bajok akkor kezdődtek, amikor Kalamár Tamás, a sorozat alapító producere több mint öt évvel ezelőtt távozott a Barátok közt éléről. Korábban a Barátok közt nagyon sokáig vezette a nézettségi listákat, rengetegen figyelték a szereplők sorsának alakulását. 

 „Ezt követően a sorozat kreatív szempontból olyan útvesztőbe került, amely teljesen eltérítette az eredeti gondolataitól, eredeti céljaitól és egy olyan rossz irányba vitték el, ami után már csak idő kérdése volt, hogy ez a nézettségen mikor fog látszani.” – mondta. A programigazgató hozzátette: sokszor figyelmeztették a gyártót, hogy nézettségvesztésre számítanak, és később, amikor a gyártónak új német vezetése lett, rögtön változtattak is, de sajnos ez már túl későn történt meg.

 

Változtattak és megpróbálták növelni a nézettséget 

Amikor Ondruss Ilona (a Barátok közt mostani producere) és csapata vette át a sorozat tartalmi vezetését, akkor leültek és alaposan átbeszélték a sorozat jövőjét. A résztvevők mind azt gondolták, hogy nagyon sok éve rossz úton jár a produkció és nem voltak biztosak abban, hogy még vissza lehet hozni a nézettségét. Viszont a Barátok közt 20-21 éves múltjára tekintettel tettek egy utolsó kísérletet.

Amikor sor került idén a sorozat megújítására, és idén tavasszal ismét a főműsoridőbe helyezték a szériát, remélték, hogy újra sikeres lehet a Barátok közt, ám  a nézők nem kezdtek el visszaszokni rá.

 

Nem sikerült a Barátok közt népszerűségét visszaállítani

A nyár második felére világos lett az RTL vezetése számára, hogy el kell gondolkodniuk miként fejezzék be a Barátok köztöt. 

Kolosi Péter a SorozatWiki kérdésére azt is mondta, a produkció stábja most még hónapokig forgatni fog, így a nézők körülbelül fél évig láthatják még a BK-t az RTL Klubon, ahonnan jövő nyáron búcsúzik el a sorozat.

Időpont: 
kedd, 2020, december 1 - 14:17

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron