PDSZ: Azonnal el kellene rendelni a téli szünetet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mérlegelte a múlt heti tömeges tesztelések eredményeit, illetve a jelenlegi helyzetet, és azt javasolja a kormánynak, hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet, annak eredetileg tervezett végéig, azaz 2021. január 4-ig.

 

A szakszervezet közleményében azt írta, az így kiesett napokat  június 16-ától 30-áig lehetne pótolni.

Szerintük a szünet napjainak átszervezésével azonnal és hatékonyan csökkenthető lenne a téli időszakban a kontaktusok száma, és ezzel lassítható a vírus terjedése is. Úgy gondolják, hogy júniusban  már biztonságban, és nagy eséllyel személyesen pótolható lenne a kieső két hét, ami az online oktatás miatt most egyébként is nehézkesen működik.

A PDSZ szerint a szünetátrendezés az egyetlen jó megoldás a jelenlegi helyzetben. Mint írták, ez nem okozna különösebb fennakadást már csak azért sem, mert a júniusi időszak az intézményekben jellemzően a kirándulásokról, év végi ismétlésekről, közösségi tevékenységekről szól.

 

Mindeközben Maruzsa Zoltán a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta, céljuk továbbra is az, hogy működjön az oktatás. A köznevelési államtitkár azt is kiemelte: a múlt héten lezajlott teszteléssel kapcsolatban a részvételi aránynak ő sem örül - kötelezni azonban nem akartak senkit, de a teljeskörű részvételnek jobban örültek volna.

Forrás: Eduline.hu

 

Időpont: 
szerda, 2020, december 2 - 20:55

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron