Süsüt is bevetették a koronavírus elleni harcba

 A koronavírus mindent megváltoztatott az elmúlt egy évben, több kisebb színház, ahogy a Roxínház is, nagyon nehéz helyzetbe került a járvány miatt. A kaposvári társulat Süsüt is bevetette a koronavírus elleni harcban, hiszen az online elérhető előadás is segíti a Roxínház túlélését.

 

2020 az ünnepről szólt volna, ugyanis a Roxínház kereken 20 éves lett tavaly. Nagyszabású programsorozatot terveztek, de ebből a pandémia miatt nem lett semmi.

 

Váratlanul ért minket ez az egész, az első leállás a Lúdas Matyi előadásunk próbáit vágta derékba - mondta Szabolcsi  János, a társulat egyik alapítója. -  Bezártunk, igyekeztünk otthonról folytatni a munkát és egyben tartani a társulatot, a Roxínház Tanoda 80 fős fiatal tehetségeinek a kezét sem engedtük el. Online voltak a táncórák, a beszéd és drámaórák, valamint megpróbáltuk online folytatni a Lúdas Matyi előadás próbáit. Tavaly márciusban még nem  tudtuk mivel állunk szemben, de reménykedtünk abban, hogy ez csak pár hétre, legfeljebb egy hónapra szólhat. Legrosszabb rémálmunkban sem gondoltuk, hogy a leállás több mint egy éves lesz. 

 

 

November 13-án jött a második sokk, mivel a Roxínháznak ismét be kellett zárnia, de nem voltak komolyabb tartalékaik az újabb, bevételek nélküli időszakra.

2020 végén már tisztán látták, hogy nem állhat le újra az élet teljesen, mert abból még egyszer nem tudnak felállni. Ismét húztak hát egy nagyot a nadrágszíjon, és újratervezték az évad költségvetését. 

 

-Ki kellett dolgoznunk a Roxínház túlélési stratégiáját - magyarázta Szabolcsi János.- Ahogy minden színház, így mi is, az online térbe menekültünk.  Ez komoly technikai feltételeket igényel, a nap szinte huszonnégy órájában foglalkozni kell vele.

 

 

Van ennek jó oldala is, hiszen kinyílt a világ és olyan nézők is láthatják az előadásaikat, akik nem tudják élőben megnézni, de azért messze nem ennyire rózsaszín a kép. Most mindenki online próbál életben maradni, jobbnál jobb színházak, jobbnál jobb előadásai versenyeznek a nézők kegyeiért. Itt próbál meg a Roxínház is versenybe szállni a nagynevű társulatok mellett.

A jegy.hu portálon keresztül elindult online csatornájuk. Itt a korábbi évek legsikeresebb előadásainak -  Holle anyó, Hotel Menthol, Indul a bakterház - archiválás céljából rögzített felvételei tekinhetők meg. A három hónap alatt 15 előadásukat nézhette meg a közönség Budapesttől Ceglédig, Münchentől Kanadáig. 

 

Felemelő érzés, amikor Támogató jegyet vásárol valaki - emelte ki az egykori alapító.-  Mintha azt üzenné, hogy számít ránk és fontos neki, amit képviselünk. Nagyon jó érzés, ha előadásaink szerzői, jogtulajdonosok lemondanak az őket megillető jogdíjról, hogy ezzel is segítsék a fennmaradásunkat. Vagy amikor a Tanodás szülők akkor is elutalják az esedékes havi Tanoda díjat, amikor nem tudunk tényleges foglalkozást tartani a gyerekeknek. Ezekben mind benne van a „veletek vagyunk” üzenet, és ez hatalmas erőt ad nekünk.

 

 

Jelenleg nézőket nem fogadhatnak a Roxínházban, de próbálni tudnak.  Most a Lúdas Matyi felvételére készülnek, amit március elején nézők nélkül rögzítenek majd, és amit – most először – egy online premier keretében mutatnk be a közönségnek. Tavasszal hasonló körülmények között rögzítik az Anconai szerelmeseket, amit szintén elérhetővé tesznekk az online kínálatban

Szabolcsi János elmondta, hogy nagyon hiányzik a közönséggel való élő találkozás, de ami a legrosszabb az az állandó bizonytalanság, a tervezhetetlenség. A színházak és a kulturális intézmények voltak az elsők, amik bezárni kényszerültek és nagyon úgy fest, hogy az utolsók is ezek az intézmények lesznek, akikre a majdani enyhítés vonatkozni fog. Viszont az nagyon jó dolog, hogy a bajban összekovácsolódott a Roxínház társulata. A színészek, a dolgozók, a tanodások sőt még a tanodások szülei is velük vannak a bajban és együtt küzdenek a túlélésért. Mert ez most erről szól.

 

 

Időpont: 
szerda, 2021, február 24 - 09:48

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron