Számlafizetés: a somogyi cégek a legmegengedőbbek

 - Magyarországon javult a fizetési morál, 2020-ban több számlát rendeztek időben, mint 2019-ben - közölte a Bisnode szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

   

Hozzátették, hogy tavaly kevesebb cég, kevesebb számlát állított ki az előző évhez képest.

    A fizetési morál javulását jelzi, hogy a kiállított számlák közel háromnegyedét időben rendezték, az átlagos fizetési késedelem 15-ről 14 napra csökkent, ugyanakkor a fizetési határidő egy nappal nőtt tavaly a 2019-es adatokhoz képest.

    Az elemzés szerint jelentősen csökkent az extrémül késve fizetett számlák aránya.    Az elemzés szerint az átlagos fizetési határidő a humán-egészségügyi, szociális ellátás, az egyéb szolgáltatás, illetve a művészet, szórakoztatás, szabadidő területein volt a legrövidebb, 13-13 nap. 

A legmegengedőbbek a somogyi vállalkozások voltak, akik 35 napos átlagos fizetési határidőt szabtak megrendelőiknek - írja a Bisnode közleményében

    A legpontosabban Tolna megyében fizettek, ahol a számlák 89 százalékának ellenértéke érkezett be határidőre.

    A legkevesebb fizetési késés, 12 nap volt Zala, Vas, Nógrád, Békés és Bács-Kiskun megyében, több megyében is megegyezett az átlagos legalacsonyabb fizetési határidő is, ami 2020 negyedik negyedévének végén 23 nap volt Budapesten, Pest megyében, Baranyában, Csongrád-Csanádban és Nógrádban. 

Időpont: 
szerda, 2021, február 24 - 20:02

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron