Somogyjádi tehenek tejéből készülnek az ízletes házi sajtok

Somogyjádon, az erdő szélén az egykori közlegelőn neveli teheneit Radák Reni és Turcsányi Dani. Virág, Cunci, Vandi, Bubu, Füles és Ludmilla tejéből pedig fantasztikus tejtermékek készülnek, túró, parenyica, grill-sajt, amelyeket ti is megvehettek. 

 

Vállalkozásuk 2019-ben indult és kézműves, kistermelői tejtermékek készítésével foglalkozik. Renivel és Danival a vállalkozásukról, tehenekről, tejről, sajtokról beszélgettünk.

 

Hogyan indult a vállalkozás?

Mindkettőnknek volt egy ilyen becsípődése, hogy mi fejős tehenet akarunk tartani, és a tejből sajtot, túrót, mindenféle tejterméket készíteni. Eleinte az volt az elképzelés, hogy tartunk a már meglévő húsmarhák (Vörös Angusok voltak) mellett egy fejős tehenet és saját részre készítünk tejterméket. Aztán ez egy kicsit kinőtte azóta magát. Ez egy hobbiból indult szerelem-vállalkozás. 

 

Milyen termékeket készítetek?

Viccesen szoktam mondani, hogy nálunk a “tehén gyümölcsei” teremnek.

A nyers tejtől kezdve megtalálhatók nálunk különféle sajtok, mint például a krémsajtok, a hevített-gyúrt sajtok, azaz a parenyica, mozzarella, különböző ízesítésű sajttekercsek, a gomolya jellegű friss sajtok, feta, grill, és félkemény sajt, valamint vaj, joghurt, aludttej, tejföl és túró is. De a sajtkészítés mellékterméke, a savó sem vész kárba, ugyanis hevítéssel az ordát vagy ahogy az olaszok hívják, a ricottát is kinyerem belőle.

Mi a különlegessége a vállalkozásotoknak?

Hogy nálunk a sajt mellé élmény is jár. Aki szeretné látni honnan származik a tej, amit vásárol, vagy miből lesz a sajt, nagyon szívesen körbevezetjük a gazdaságban. Meg lehet nézni a teheneket a legelőn, és mivel nagyon kíváncsi állatok, egészen biztos, hogy a látogató meg is fogja tudni simogatni őket. 

 

Mit kell tudni a nálatok készülő tejtermékekről?

A különlegessége a teheneinkben rejlik. A Jersey tehén teje sárgás színű, karotinban, valamint ásványi anyagokban rendkívül gazdag. Zsírban és fehérjében a legkoncentráltabb, 18%-kal több fehérjét, 20%-kal több kalciumot és 25%-kal több zsírt tartalmaz, mint az “átlagos” tehéntej. Illetve van még egy fontos dolog, amit érdemes megemlíteni a Jersey-tejjel kapcsolatban: A2. Az A2 tej olyan szarvasmarha teje, amely fehérjetartalmában a β-kazein egy bizonyos formáját, az úgynevezett β-kazein A2-t tartalmazza, a β-kazein A1 forma helyett. 

Egyébként van több olyan állandó vásárlónk, aki pont amiatt vásárol tőlünk termékeket, mert csak ezt tudja fogyasztani, ettől nincsenek emésztési problémái, szemben a bolti, ismeretlen eredetű tejtermékekkel.

Honnan kapták a tehenek a nevüket?

2019 márciusában 4 vemhes üsző (még nem ellett nőivarú szarvasmarha) érkezett a portánkra. Ők egy nagy telepről jöttek, ott nem szokás elnevezni az összes állatot, így nekik is csak a fülükben lévő számuk volt, így a névadás ránk várt. Két üszőnek szinte adott volt a név: Virágunk Dani nagypapájának tehene után kapta a nevét, Cuncink az én nagymamám kenyértolvaj tehene után.

A harmadik üsző a feltűnően nagy fejbúbja miatt lett Bubu. A negyedi üsző, mivel picike, félénk, szürke színű volt, az Egérke nevet kapta. Időközben az első üsző megellett, így a napi rutin részeként mindenki megkapta az abrak-adagját, és míg a fejés tartott, megkötöttük őket. Egérke viszont nem adta be a derekát, ellenben az abrakot ugyanúgy követelte, mint a többiek. Ennek érdekében ment keresztül mindenen, mint a rakéta. Borította fel a fejőgépet, szaggatta a villanypásztort, trappolt át a többieken. Így muszáj volt valami hozzáillőbb nevet keresnünk neki, ami aztán adta is magát. Egérkéből a banda Vandálja lett… Aki azóta szerencsére megszelídült 

Miért érdemes nálatok vásárolni? 

Mert azon túl, hogy ha helyi termelőtől vásárolsz, azzal egy családnak segítesz fennmaradni; valamint olyan terméket, esetünkben élelmiszert kapsz, ami szívvel-lélekkel készült.

 

Facebook-on Igazi Ízek néven vagyunk jelen, ott a címünk, telefonszámunk mellett az éppen aktuális kínálatról is lehet értesülni.

Időpont: 
kedd, 2021, június 1 - 18:38

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron