Az 5-12 éveseknek is elérhető a vakcina december 20-tól

     - Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. 

 

    "Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt vakcina. Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő" - jelentette ki, hozzátéve: a legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya.

   

A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás - tette hozzá, hangsúlyozva: arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket, hordják a maszkot, tartsák a távolságot.

    A kormányfő mindenkit arra kért, hogy vegye fel a harmadik oltást, mondván, aki ezt megtette, "annak megmentettük az életét".

 

    Az esetleges lezárásokról szólva Orbán Viktor kijelentette: a magyar kormány semmit sem zár ki, de minden rosszat szeretne elkerülni. Ha a harmadik oltások száma nő, ha úgy látják, hogy a fertőzések növekedését sikerül fékezni vagy megállítani, akkor nincs ok arra, hogy zárjanak - hangsúlyozta.

 

    A kormányfő azt is bejelentette: miután egy nagy gyógyszergyártó cég megkapta az engedélyt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, Magyarország is szerzett 2 millió vakcinát. Az első szállítmány december 20-a környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani Magyarországra a gyerekek számára elérhető vakcinát.

    A szülőket arra kérte, gondolják át, és ha tehetik, akkor oltassák be a gyermekeiket.

    Kijelentette: a közigazgatásban és az egészségügyben dolgozók, valamint a besegítő rendőrök és katonák emberfeletti munkát végezve garanciát jelentenek arra, hogy az egészségügy ne omoljon össze. Az egészségügyben rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, ágyak, lélegeztetőkészülékek, van vakcina, orvosságok, valamint van járványkórház, amit ha kell, "egy pillanat alatt" ki tudnak nyitni, és egyelőre még ember is van elég, de vezényelni kell őket.

MTI

Állásajánlatok Kaposváron