Három forgalmas csomópontot is biztonságosabbá tesznek Kaposváron


– Az elmúlt három esztendőben 557 millió forintot költöttünk Kaposváron a közlekedésbiztonság javítására, és ezt a munkát folytatjuk ebben az évben is, hogy még biztonságosabb legyen a közlekedés Kaposváron, és még kevesebb legyen a baleset – emelte ki Szita Károly polgármester sajtótájékoztatón.

 

– Sok új gyalogátkelőhelyet építettünk, de új csomópontokat is adtunk át, ilyen volt például a rendkívül forgalmas Tüskevári csomópont is, amely a teljes átalakításnak hála sokkal biztonságosabb lett. De a hegyi utca és a Virág utca találkozásánál található ívben is sok baleset volt, ezért ott ívkorrekciót hajtottunk végre. Továbbá a gyalogosokat is segítő rendőrlápáknál sok helyen hangosbeszélőt is felszereltünk – jegyezte meg a polgármester.

 

– Ebben az évben is kiemelt feladatunknak tekintjük a közlekedésbiztonság javítását, éppen ezért egy új csomópontot építünk a Jézus Szíve Templomnál (Hősök temploma) a Mindszenti téren. Megújul a Guba Sándor utca és az Izzó utca kereszteződése – amely egyénként mintegy 2000, a környéken dolgozó biztonságát növeli majd –, továbbá új közlekedési csomópontot lesz az Arany János utca és a Hegyi út találkozásnál is. A Közlekedési Központ építése kapcsán már az idén látszódni fog az új Béla király utcai új csomópont váza is – mondta el Szita Károly, aki hozzátette: a Csik Ferenc sétányt is meg fogják hosszabbítani a Béla király utcáig, valamint a Közlekedési Központ beruházásnak a részeként két új körforgalmat is építenek. Egyet a leendő buszállomás elé, egyet pedig a Hársa utca csatlakozásánál, ahol az új felüljáró épül.

Az intelligens gyalogátkelőhely LED-es lámpákkal jelzi, ha valaki átsétál rajta. A Honvéd utcában korábban már készült egy okoszebra, most a Kaposvári Rendőrkapitányság véleményét is kikérve három új helyszínre telepített az önkormányzat érzékelőket és burkolatba épített LED-es izzókat. A rendszer célja, hogy minél biztonságosabbá tegye a közlekedést, ezért a gyalogosok által sűrűn használt, nagy forgalmú gyalogátkelőket okosította a város. 

dr. Heffer Attila ezredes, városi rendőrkapitány a sajtótájékoztatón kiemelte, megnőtt az autók száma Kaposváron, ami a biztonság szempontjából is nagy kihívást jelent. Szakmai, baleseti és forgalmi adatok alapján adtak javaslatot az okos gyalogátkelőhelyek helyszíneire. Hozzátette: a fejlesztések segítik az embereket, de a felelősségüket nem helyettesítik, ezért a gyalogosokat, kerékpárosokat és autósokat is arra kérik, hogy mindig óvatosan közlekedjenek.

A Honvéd utca 24. szám előtti társasháznál, a Pécsi utcában az ÉDOSZ vendéglő előtti szakaszon, valamint a Somssich Pál utca és az Ezredév utca kereszteződésénél lettek okoszebrák. A mintegy 7,5 millió forintba kerülő beruházás előnye, hogy kizárólag a tényleges átkelési szándékot jelzi az autósoknak, az áthaladás időtartama alatt működik csak, alacsony a fenntartási költsége. Egy sávban 4 darab LED-es izzó kerül beépítésre, amelyeket utólag szerelnek be, így nem kell az aszfaltot feltörni, majd helyreállítani.

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron