Fantasztikus programkínálat a Kaposvári Dorottya és Félmaraton Farsangi Napokon

 A hagyományokhoz híven ezúttal is farsangi felvonulással, dedaégetéssel és táncházzal búcsúztathatjuk el a telet Kaposváron. 

Péntektől vasárnapig szórakozhatunk majd a Kaposvári Dorottya és Félmaraton Farsangi Napokon, amelynek keretében rengeteg program várja majd az érdeklődőket. 

Ilyen volt 2017-ben a farsang:  

A farsangi napok egyik újdonsága,  többek között a rendhagyó tárlatvezetés,  Gáspár András képeit pénteken a Csiky Gergely Színház művészeinek közreműködésével tekintheti meg a közönség az Együd Árpád Kulturális Központban. Ugyanabban az időpontban, 16 órakor Csokonai Karnyóné című előadását láthatjuk a Szivárvány Kultúrpalotában, egészen szokatlan feldolgozásban. Egyébként az előadás, akárcsak a farsang valamennyi programja ingyenes.

A gyerekeket farsangi játszóház várja péntek délután a könyvtárban, szombaton délelőtt pedig Együd Árpád Kulturális Központban. De a kisebbeket jól érzehetik magukat a Deákfarsangon, a Bolond Esküvőn és a szombat esti Titi táncházban is, ahol a gyerekeknek külön tartanak táncházat.  Délután 15 órakor  kezdődik a farsang talán leglátványosabb része a felvonulás, melyre a megye minden részéből érkeznek hagyományőrzők. A maskarások ezúttal is  Kossuth téren gyűlnek majd össze, ahol a dedaégetésre és télűző táncházra is sor kerül.

 Ilyen volt a farsani felvonulás 2017-ben: 

 

Természetesen idén is lesz akadályfutás, rönkhúzó verseny, és farsangi félmaraton futás, amelyre rekord számú versenyző nevezett, várhatóan több mint ezren startolnak el a Kossuth térről.És lesz még kiállításmegnyitó a Farsangi Félmaratonok pillanatképeiből, városnéző séta és még sok más... Annyi biztos, hogy a hétvégén mindenki megtalálja majd a számítását, aki részt vesz a farsangi programokon.  

Állásajánlatok Kaposváron