A Kométa és a Sisecam is alapkövet rakott le Kaposváron

 - Százhúsz milliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban.

 

Ezt  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be csütörtökön, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.

 

    A török Sisecam csoport 85 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt és a 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja.

        Az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. kapacitásbővítő fejlesztésének összértéke 31 milliárd forint, amelyhez az állam 11 milliárd forintos támogatást nyújt, így segítve a meglévő 733 munkahely megőrzése mellett 280 új munkahely létrehozását.

    A külügyminiszter aláhúzta: a beruházás új dimenzióba helyezi a magyar sertéshús-feldolgozást, így a cég a jelenlegi 44 százalékos exporthányadát először 56 százalékra, majd kétharmadosra emelheti.

    Ennek kapcsán a magyar élelmiszeripart méltatta, és rámutatott, hogy az ágazat teljesítménye tavaly 17 százalékkal nőtt és meghaladta a 4500 milliárd forintot, majd az idei év első hónapjában is 34 százalékkal bővült.

    Szavai szerint ugyanakkor a szektorra az ukrajnai háború miatt nagyobb teher fog hárulni a következő időszakban, hogy bírja a növekvő termelési igényeket.

Időpont: 
csütörtök, 2022, március 17 - 13:29

Állásajánlatok Kaposváron