Csiky évadnyitó: a Csókos asszonyt, a Sirályt, A képzelt beteget is bemutatják

Augusztus 21-én megtartotta évadnyitó társulati ülését a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ.

 

Az évadnyitón Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár alpolgármestere köszöntötte a társulat tagjait, majd dr. Fülöp Péter ügyvezető igazgató összegezte a nyár eseményeit és a következő évad feladatait, kihívásait.

A színház a nyár folyamán 8 helyszínen 9 előadást játszott közel 3000 néző előtt, a kulturális központ által szervezett kaposvári augusztus 20-i ünnepségekre pedig több, mint 4000-en látogattak el.

Augusztus 25-én Kaposváron kerül megrendezésre az Országos Színházi Évadnyitó Konferencia, amelynek keretein belül magyarországi és határon túli magyar színházak vezetőit várják a színművészet, a kultúra és az innovációs lehetőségek köré épülő szakmai beszélgetésekre.

Az igazgató a szervezet életében bekövetkező változásokról is említést tett: Szalai József,  szcenikai igazgató, több évtizedes áldozatos munkát követően tanácsadóként segíti a munkát, korábbi feladatait az ő támogatása mellett megbízott szcenikai igazgatóként Schütz Ádám, és helyetteseként Nagy Péter veszik át.

Az Agóra egy része bérbe adásra került a Mathias Corvinus Collegium részére, de továbbra is betölti kulturális központ funkcióját is, és otthont ad a Somogy Táncegyüttesnek és civil szervezeteknek is.

A Szivárvány Kultúrpalotába egy ifjúsági könnyűzenei inkubátorház lesz itt kap majd helyet a fesztivál- és rendezvényigazgatóság központja is Szita Melinda vezetésével.

Az ülésen Mészáros Tibor művészeti igazgató megerősítette a korábban ismertetett 2023/24-es műsortervet, majd ismertette az évad művészeti tanácsának tagjait: Nagy Viktor, Kelemen József, Nyári Szilvia és Benedek Dániel segítik majd munkáját.

 

A 2023/24-es évad várható előadásai:

 

Felnőtt nagyszínpadi bemutatók - bérlet

 

Moliere - A képzelt beteg

komédia

bemutató: 2023. szeptember 15.

rendező: Zakariás Zalán

Bolba-Szente-Galambos – Csoportterápia

musical comedy

bemutató:2023. október 6.

rendező: Márkó Eszter

László Miklós – Illatszertár

vígjáték

bemutató: 2023. december 15.

rendező: Kelemen József

Csehov – Sirály

színmű

bemutató: 2024. március 1.

rendező: Ilja Bocsarnikovsz

Zerkovitz Béla – Csókos asszony

operett

bemutató: 2024. április 12.

rendező: Mészáros Tibor

 

Gyermek- és Ifjúsági bemutatók

 

Varró Dániel – Teslár Ákos – Presser Gábor – Túl a Maszat-hegyen

zenés-verses nagykaland és semmi laca-paca

bemutató: 2023. november 6.

rendező: Bereczki Csilla

Az Ezeregyéjszaka meséi alapján – Aladdin

bemutató: 2024. február 16.

rendező: Sarkadi Kiss János /kamara/

 

Kamara bemutatók

 

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

váratlan románc egy felvonásban

bemutató: 2023. december 2.

rendező: Zalán János

Mihail Ugarov Ilja Iljics halála c. színdarabja nyomán – Kovács Sándor-színmű 2083

bemutató: 2024. április 27.

rendező: Rajkai Zoltán

 

Pöttöm előadás

 

HUPLI !

felfedező kaland-játék

bemutató: 2023. október 28.

rendező: Székely Andrea

 

Bérleten kívüli felnőtt előadás

 

helyszín: Szivárvány Kultúrpalota

Joe DiPietro-Jimmy Roberts – Ájlávjú

jókedvű musical-revü

bemutató: 2023. október 28.

rendező: Kéri Kitty

 

Időpont: 
kedd, 2023, augusztus 22 - 13:51

Állásajánlatok Kaposváron