Zalát és Somogyot köti össze a legújabb bicikliút

Példaértékű és ritka beruházásként jellemezte az aktív Magyarországért felelős államtitkár csütörtökön a Somogy vármegyei Őrtilosban a zalai Molnárit a somogyi Őrtilossal összekötő új kerékpárutat.

 

    Révész Máriusz a 14 kilométer hosszú, összesen közel 2 milliárd forintba kerülő új út átadásán azt mondta: minden más tényező mellett leginkább az életmód hat az emberek egészségére, az általa vezetett államtitkárság feladata pedig az, hogy a rendszeres testmozgás, az egészséges életmód feltételeit megteremtsék. Magyarországon gyönyörű vízi útvonalak és könnyen kerékpározható terepek várják a mozogni vágyókat, miközben a kerékpárutak fejlesztései sokszor nem kapcsolódnak össze.

    Ezért példaértékű és ritka a somogyi és a zalai vármegyehatárt átlépő új kerékpárút, amely Molnáriból indulva Murakeresztúron át éri el Őrtilost a Zrínyi-Újvár közelében, és a tervek szerint Zákány és Gyékényes felé folytatódna - jelezte.

    Az államtitkár egyben reményét fejezte ki, hogy a Dél-Zalában készülő aktív turisztikai stratégia ötleteit, terveit a következő európai uniós ciklusban meg lehet majd valósítani.

 Az Őrtilos térségében készült bicikliút némi késéssel és kétszeri forráskiegészítéssel összesen 781 millió forintból valósult meg. A kivitelezést többször az időjárási körülmények és az árvíz hátráltatta, illetve 250 ingatlantulajdonost is meg kellett keresni az egyeztetések során.Somogy déli részén, a Dráva mellett is kerékpárút építését tervezik, reményeik szerint a jelenlegi uniós ciklusban ez el is készülhet.

    Szászfalvi László , a somogyi térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy régi álmot sikerült megvalósítani, de nem történhetett volna meg, ha nincs együttműködés a két vármegye és a térségek között. A Zákány és Gyékényes felé tartó folytatásról már megszületett a döntés, így hamarosan Molnáritól Drávatamásig végig lehet majd kerékpározni a Dráva mentén.

    Cseresnyés Péter (Fidesz), Nagykanizsa térségének parlamenti képviselője felidézte, hogy 2016-ban kezdték el a turisztikai fejlesztések ötleteinek összegyűjtését Dél-Zalában, ennek keretében pedig a kerékpáros és vízi turizmus megteremtésére nagy hangsúlyt fektettek. Molnáriban már van olyan vállalkozó, aki vízi túrákat szervez Őrtilosig, a turistákat pedig Zrínyi-Újvárral is megismerteti.

MTI

Időpont: 
szombat, 2024, május 4 - 21:44

Állásajánlatok Kaposváron