Elözönlötték a gyerekek a somogyi tűzoltóságokat vasárnap

Tárt kapukkal fogadták a somogyi tűzoltók a gyerekeket május utolsó vasárnapján.

Délelőtt tíz órakor már gyerekzsivajtól voltak hangosak a tűzoltólaktanyák.


Káresetek során készült fotókon és a híradásokban látják legtöbben a tűzoltókat, gyereknapon azonban bárki személyesen is találkozhatott az életmentőkkel. Hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók is mindent megtettek annak érdekében, hogy kicsiknek és nagyoknak felejthetetlenné tegyék az idei gyereknapot.

Tüzet olthattak, tömlőt guríthattak, magukra ölthették a tűzoltók védőruháját, szemügyre vehették a gépjárműfecskendőket. Sőt egy-egy próbariasztás során szemtanúi lehettek annak is a látogatók, hogy a tűzoltók két percen belül teljes védőfelszerelésbe öltőzve képesek elhagyni a laktanyát, ha bajba jutotthoz sietnek. A laktanyában vetített kisfilmeken keresztül bepillantást nyerhettek a tűzoltók mindennapjaiba, közelebbről megismerkedhettek a tűzoltási és műszaki mentési feladataikkal. 


A siófoki szertár aszfaltját krétával varázsolták színesebbé a gyerekek, de a legnagyobb népszerűsége a habpartinak volt.

Marcaliban a laktanyában és a Kék lámpások napján is találkozhattak a város tűzoltóival a gyerekek. Kaposváron a tűzoltási feladatokban akarta kipróbálni magát minden gyermek.

Sor kígyózott a puttonyfecskendő mögött, ahogy az interaktív falnál is, ahol egy tűzoltót kellett feljuttatni egy lángoló épület tetejére, majd elfojtani a tüzet. Nagyatádon szintén a tűzoltók bőrébe bújhattak a fiatalok.

Egymásnak adták át a járművek kormányát a látogatók, de még mindig elmondható, hogy a veterán tűzoltóautó az igazi kedvenc kicsik és nagyok körében.

Somogy laktanyáiban több mint kétezer-egyszázan nyertek betekintést a tűzoltók mindennapjaiba.  

Időpont: 
hétfő, 2024, május 27 - 21:21

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron