Elkezdődött az előszezon a balatoni hajózásban

Sűrűbb menetrend és bővülő kedvezmények várják a hajózókat - Kezdődik az előszezon a BAHART-nál

 

A kiemelkedő tavaszi forgalmat követően, június 1-jén kezdetét vette a balatoni hajózási előszezon, így hétvégenként már minden kikötőből elindulnak a hajójáratok, a kiemelt kikötők pedig hétköznap is várják utasaikat.  

 

Badacsony, Balatonföldvár, Balatonfüred, Fonyód, Siófok, Tihany és Tihanyrév kikötőiből naponta indulnak a menetrend szerinti járatok, míg a további 10 Balaton-parti kikötőből pénteken, szombaton és vasárnap futnak ki a menetrendi hajók a június 1-jétől kezdődő előszezonban.

 

Fonyód és Badacsony között mindkét irányban napi 9-9 hajójárat indulását tervezi a BAHART, míg Siófok és az északi-part települései között hétfőtől-csütörtökig irányonként 7, pénteken és hétvégén pedig irányonként 9 járat áll az utasok rendelkezésére. A két part között járó átkelő hajókon − beleértve a péntekenként és hétvégente közlekedő Balatonboglár-Révfülöp járatot is −, nagy kerékpáros kapacitású hajók teljesítenek szolgálatot. A Balaton környéki biciklis közlekedők száma az idei adatok alapján több, mint kétszerese a tavalyinak, így a Társaság a kikötőkbe kihelyezett extra kerékpártárolók telepítésével is segíti a kerékpáros kirándulókat.

 

A július 5-ig tartó előszezonban 8 kikötőben várják az utasokat egyórás sétahajózásra és a nagy népszerűségnek örvendő naplemente néző sétahajó programra. Balatonfüreden és Siófokon a sűrűbb menetrend mellett több nosztalgiahajó is indul, Balatonboglárról vagy Révfülöpről pedig menetrendi hajóval tehetnek sétahajó kört az utasok. A két település között közlekedő járat ugyanis egyből visszaindul a kiinduló hajóállomására. A hajóút 75 perces, a retúrjegy megváltásával, leszállás nélkül 25% kedvezménnyel vehető igénybe.

 

Június 1-től egyéb kedvezmények is bevezetésre kerülnek a BAHART-nál. A menetrendi hajókon jól bevált családi jegytípust a BAHART kiterjeszti a séta- és gyerekhajós programokra is, a gyermekek számától függetlenül kedvezményes, fix díjjal. A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak.

 

A kompjáratok június 20-ig Szántódrévből 7:00 és 21:00 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 21:15 között indulnak félóránként vagy amennyiben a forgalom igényli, folyamatosan.

BAHART

Időpont: 
kedd, 2024, június 4 - 20:25

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron