Extrém téli időjárásra figyelmeztetik a lakosságot Somogyban

Az elkövetkező napokban az utóbbi évek egyik legkeményebb téli időjárási helyzete érheti el Somogy vármegye térségét.

A meteorológiai előrejelzések alapján több településen – köztük Fonyód, Buzsák, Balatonszemes és Balatonboglár – lakossági felhívást tettek közzé  a várható szélsőséges téli körülmények miatt.

A tájékoztatás szerint az észak felől érkező hideg légtömegek és a délről beáramló nedves levegő együttes hatása következtében tartós havazásra, jelentős lehűlésre és időnként megerősödő szélre kell számítani. A prognózis alapján a hó több hullámban érkezhet, és várhatóan meg is marad. A jövő hét közepétől napközben is mínusz 5 Celsius-fok körüli hőmérsékletek lehetnek, élénk északi szél esetén pedig hófúvás is kialakulhat. Csütörtök reggelig legalább 10 centiméter hó hullhat, de egyes területeken ennek akár a többszöröse sem kizárt.

Az önkormányzatok arra kérik a lakosságot, hogy időben készüljenek fel a hidegre és a havazásra. Fontos, hogy mindenki gondoskodjon megfelelő mennyiségű tűzifáról, az állatok számára szélvédett, száraz elhelyezésről, valamint elegendő takarmányról és ivóvízről. Kiemelten felhívják a figyelmet a kerti csapok, vízórák és külső vízvezetékek fagy elleni védelmére, illetve arra, hogy a hólapátok és a csúszásmentesítéshez szükséges eszközök is legyenek kéznél.

A felhívás külön hangsúlyozza az idősekre és az egyedül élőkre való odafigyelés fontosságát. A települések vezetése arra kéri a lakosokat, hogy a teljes jövő hét során fokozottan figyeljenek idős családtagjaikra és szomszédaikra, és jelezzék az önkormányzat felé, ha tudomásuk van olyan személyről, akinek segítségre lehet szüksége.

 

Az érintett települések folyamatosan figyelemmel kísérik az időjárás alakulását, és szükség esetén további tájékoztatást adnak. A közlemény végén mindenkit arra kérnek, hogy ebben az időszakban vigyázzanak magukra és egymásra, hiszen a rendkívüli helyzetekben az összefogás a legfontosabb.

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron