Újabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:

1967-ben alapította meg legendás rock and roll együttesét, a Hungáriát, amely hamar a magyar beat- és rockzene meghatározó formációjává vált. Első nagy sikereiket az 1968-as Ki mit tud? tehetségkutatón érték el, ahol olyan dalokkal arattak, mint a Csavard fel a szőnyeget vagy a Ha szól a rock and roll
Bár a Hungária volt az, ami beindította karrierjét, Fenyő Miklós pályafutása messze túlmutatott az együttesen. Szólókarrierbe kezdett, dalszerzőként és előadóként egyaránt rendkívül termékeny volt, és dalaival több generációt is megszólított.
Zenés darabjai közül kiemelkednek a Hotel Menthol és a Made in Hungaria című musicaljei, amelyeket a nagyközönség és a kritikusok egyaránt nagyra értékeltek. Utóbbi történetet később film is megfilmesítette, amely a hazai rockzene aranykorát idézi fel.
Fenyő számos albumot, könyvet és színdarabot hagyott hátra, előadói és alkotói munkássága számos zenei műfajt ölelt fel a rock and rolltól a popon át a musicalig.
Bár időnként biztató információk érkeztek felépüléséről és arról, hogy leküzdötte a tüdőgyulladást, az állapotát nehezítette a betegség szövődményei, és végül nem tudott felépülni.
Halálával egy korszak zárult le, de az általa alkotott művek, a szellemisége és életöröme tovább élnek minden zenéjét szerető emberben.
![]() Új homokos strand épül a Desedán, megújul a somogyaszalói fahídÚjabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:
|
![]() Kaposvári dílert vettek őrizetbe a somogyi rendőrökTöbb mint 110 gramm kristállyal a kocsijában fogtak el egy 53 éves férfit, aki nem is vezethetett volna.
|
![]() Gyorshajtókra csaptak le Kaposváron a rendőrökA rendőrök nyolc óra alatt 7.964 gépkocsi sebességét ellenőrizték.
|
![]() Meleg, napos péntek után hidegfront hoz változékonyabb időt SomogybaSomogy vármegyében szeptember 4-én, pénteken még meleg, többnyire napos idő várható, a hétvége azonban már változékonyabb időt tartogat.
|
![]() 550 millió forint uniós támogatásból újul meg a Kaposvári NagypiacÚjabb jelentős fejlesztés indul Kaposváron: 550 millió forintos, 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásból újul meg a Baross Gábor utcai Nagypiac. |
![]() Égett az aljnövényzet HáromfánLángra kapott a száraz aljnövényzet szerda délután Háromfán, a Mező utcai lakóházak mögött.
|