Újabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
A társulat hangsúlyozta: már évekkel ezelőtt meghozta ezt a döntést, hiszen 2015-ben elsőként vették le műsorukról a nagymacskás produkciókat, azóta pedig a lovas előadások kerültek a középpontba. Ezekkel a produkciókkal nemzetközi sikereket értek el, és a hazai közönség körében is nagy népszerűségre tettek szert.
A cirkusz közleménye szerint az állatok mindig is családtagként éltek a Richter család mellett, szeretetben és gondoskodásban. Különösen igaz ez Szandrára, Magyarország utolsó indiai cirkuszi elefántjára, aki immár 49 éve Flórián hű társa. Kapcsolatuk nem csupán idomár és állat viszonya, hanem egy közel fél évszázados barátság története.
Szandra már két éve nem szerepel az előadásokban, vagyis „nyugdíjba vonult”, de továbbra is a társulattal élt, hiszen ez jelentette számára az otthont. Flórián Richter idén átadta a stafétát gyermekeinek, Angelinának és Kevinnek, ám még elkíséri őket a turnékra Szandrával együtt. Ez lesz az utolsó közös szezonjuk, mielőtt az év végén mindketten végleg visszavonulnak.
A cirkusz arról is beszámolt, hogy Szandra jövőjéről hosszú távon gondoskodtak. A Richter család szadai birtokán különleges elefántotthont alakítottak ki számára: speciális elefántház, istálló, nagy kifutó és tágas zöld terület biztosítja majd nyugodt mindennapjait.
A Richter Flórián Cirkusz kiemelte: Szandra nyugdíjaztatásával és új otthonának kialakításával teljes mértékben megfelelnek a 2027-ben életbe lépő szabályozásnak, miközben továbbra is megőrzik azt a különleges kapcsolatot, amely közel öt évtizede összeköti Flóriánt és az elefántot.
![]() Új homokos strand épül a Desedán, megújul a somogyaszalói fahídÚjabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:
|
![]() Kaposvári dílert vettek őrizetbe a somogyi rendőrökTöbb mint 110 gramm kristállyal a kocsijában fogtak el egy 53 éves férfit, aki nem is vezethetett volna.
|
![]() Gyorshajtókra csaptak le Kaposváron a rendőrökA rendőrök nyolc óra alatt 7.964 gépkocsi sebességét ellenőrizték.
|
![]() Meleg, napos péntek után hidegfront hoz változékonyabb időt SomogybaSomogy vármegyében szeptember 4-én, pénteken még meleg, többnyire napos idő várható, a hétvége azonban már változékonyabb időt tartogat.
|
![]() 550 millió forint uniós támogatásból újul meg a Kaposvári NagypiacÚjabb jelentős fejlesztés indul Kaposváron: 550 millió forintos, 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásból újul meg a Baross Gábor utcai Nagypiac. |
![]() Égett az aljnövényzet HáromfánLángra kapott a száraz aljnövényzet szerda délután Háromfán, a Mező utcai lakóházak mögött.
|