
A hétvégén végre kitört az igazi nyár és a hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszott.
A nagy meleg sokakat csábított a Virágfürdőbe, rengetegen érkeztek, akik a hűs habok között kerestek menedéket a hirtelen jött kánikula elől. A 11 órás nyitásra már szép számmal összegyűltek a bejárat előtt és türelmesen vártak a sorukra a tűző napon. Nagyon hosszú sor alakult ki, mivel számosan gondolták úgy, hogy már a nyitás időpontjában be szeretnének jutni a fürdő területére. Annyian vártak a bejutásra, hogy többen úgy döntöttek inkább nem várják végig a sort és elmennek máshová.
12 óra felé is meglehetősen sokan álltak még sorba, bár már csökkent az emberek mennyisége, viszont a parkolók szinte teljesen megteltek. Szerencsére a sor gyorsan ment, mint a négy pénztár működött és valóban mindent megtettek, hogy minél gyorsabban kiszolgálják a vendégeket. Ez is bizonyítja, hogy hatalmas az igény az élményfürdőre, és nagyon népszerű is nem csupán a kaposváriak körében, hiszen voltak akik máshonnan érkeztek például Nagykanizsáról. Délután kettőkor a parkolóhelyek viszont szinte teljesen elfogytak, több köröző autót is lehetett látni, ahogy helyet keresenek a dugig tömött parkolókban.

![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |