Ismét online fogadóórát tartott Szita Károly, Kaposvár polgármestere a közösségi oldalán hétfőn délután. A polgármester élőben jelentkezett be és hozzászólásokban lehetett kérdezni tőle.
A polgármester elmondta, hogy a vírus miatt járványügyi költségvetést készített a város 2021-re. Ennek a két pillére lesz, az egyik a munkahelyek a másik pedig és az egészség védelme.
A polgármester ezután kezdett válaszolni a kérdésekre.
1. Várható-e, hogy leálljanak beruházások a városban a koronavírus-járvány miatt?
Nem.
2. Mikor kapnak a társasházak, illetve a családi házak olyan gyűjtőedényeket, melyekbe a használt sütőolajat lehet kitenni?
Kidolgozták már, hogy a begyűjtést hogy lehet megoldani, megállapodtak már egy vállalattal is. A gyűjtőedények tervezésére, gyártására is kiírtak már pályázatokat. Az országban elsőként fogják ezt bevezetni Kaposváron.
3. Mikorra várható a Csik Ferenc Versenyuszoda mellé tervezett szálloda megépítése?
A Donner fejlesztését már elkezdték, de az átalakítás tovább fog folytatódni. A lakásokat elkezdik rendezni, a Kapos partot, a templom előtti részt is megújítják. Március végén zárják a szálloda tervezését, ezután írhatják ki a közbeszerzést. A tervek szerint a négy csillagos, 120 szobás szállodát összekötik az egész fürdőkomplexummal. Remélik, hogy így nemzetközi versenyeket lehet majd tartani Kaposváron.
4. Hogy lehet busszal megközelíteni a Desedát?
Folytatódik a Deseda fejlesztése, egy kempinget terveznek, 2 milliárd forintot kaptak a kormánytól ennek felújítására. A tó vizének megújítását is tervezik és fürdőzésre is alkalmassá szeretnék tenni a tavat. Szeretnének egy buszfordulót a parkolónál.
5. Lesz-e Dechatlon Kaposváron?
Talán érkezik egy harmadik sportáruház is Kaposvárra, hogy melyik arra nem érkezett válasz.
6. Nem lehetne, hogy a maszkokat csak a frekventált helyeken legyen kötelező hordani Kaposváron - buszmegálló, iskolák környéke stb.?
A virológus szakemberek azt javasolták, hogy mindenhol legyen kötelező, mert így könnyebb betartani a szabályokat, a külterületeket is beleértve. Így biztonságos.
A válaszokból az is kiderült, hogy a Sávház felújítása tovább folytatódik. Az épület felújítása már évek óta zajlik, rendezték a liftek állapotát is. A jövőben kicserélik a meglazult kopolit üvegeket, melyek tavaly veszélyessé váltak. A 360 millió forintos beruházás közbeszerzését kiírják, melynek várhatóan április, májusban lehet meg a nyertese.
Szita Károly elmondta, hogy 260-240 körül mozog az aktív fertőzöttek száma Kaposváron, és 35 beteget ápolnak kórházban.
Kaposváron maradnak a korlátozások, és továbbra is hordanunk kell a maszkot a közterületeken.