Börtönbüntetésre ítélték a vakcinákért milliókat kérő siófoki csalót
- Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól - tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
Március 1-től változik a buszok menetrendje, az utasok igényei szerint alakították át
A március 1-től életbe lépő változtatások során a legfontosabb szempont az volt, hogy a munkába és iskolába, valamint az onnan haza igyekvőket teljes mértékben kiszolgáljuk, és könnyebben lehessen eljutni a boltokba, a bevásárlóközpontokba és az egészségügyi intézményekbe – mondta Turnai Károly a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója.
Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.
74 fős házibulit rendeztek Budapesten péntek éjjel, de lebuktak
A hétvégén 1600 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, illetve a közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Örökbefogadott tehenek segítik a zalai Korosajt Műhely túlélését
A vírushelyzet miatt a legtöbb kistermelő nagyon nehéz helyzetbe került. A Zala megyei Nemesbükön a Korosajt Műhely is nehézségekkel küzd, a tulajdonos ezért indította el a Neked is lehet egy tehened! Fogadd örökbe! akciót.
A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról
- Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról.
Halálos gázolás miatt késtek a vonatok a dél-balatoni vonalon
- Halálra gázolt egy gyalogost a vonat Szántódon vasárnap délelőtt. A baleset miatt késések várhatók a dél-balatoni vonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Megújult a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ Kaposváron
- Megújult a sajátos nevelési igényű gyermekeknek fenntartott Bárczi Gusztáv Módszertani Központ Kaposváron, az épületet a mintegy 412 millió forintból korszerűsítették.
Elkészül a szálloda és az élményfürdő jövő tavaszra Csurgón
- Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón; a 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme - közölte Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón csütörtökön.