Megújulnak a zártkerti utak Kaposváron

A Németh István Program részeként 2020 év végéig szóló, három éves zártkerti útfelújítási programot indítanak Kaposváron, amelynek Zselic Kertvárosban már elindult az első üteme.  

Az első ütemben 130 millió forintból 27 utcát fognak rendbe rakni 24 kilométer hosszan. 14 utcában még az idén szeretnének végezni, de ahogyan az időjárás engedi, folyamatosan végzik majd  felújítást, Szita Károly hozzátette: valamennyi zártkertet érinteni fognak, ugyanakkor a sorrendet az határozza meg, hogy hol laknak többen életvitelszerűen.

Tóth István főmérnök a sajtótájékoztatón elmondta, a Németh István Program építkezései során keletkezett törmeléket használják fel a felújításoknál, amelyet a minősítés előtt az inerthulladék-lerakóban törnek megfelelő méretűre. Az alapozást követően az utakat apró szemű, bányából hozott zúzalékkal vonják be, a lejtős, vízmosásos szakaszokon pedig bitumenes réteget is húznak az útra.

 

Állásajánlatok Kaposváron