Biciklizzünk az új kerékpárúton a Zselici Csillagparkon keresztül

A Zselic a balatoni régió után a legvonzóbb úticél Somogy megyében, ahová elsősorban a túrázók és az aktív kikapcsolódás más formáit keresők érkeznek pihenni.

A Zselizcben áthalad az országos kék-kör és számos további túraútvonal – gyalogos és kerékpáros egyaránt. A legismertebb látványosság azonban mégsem a természet, hanem az égbolt. A mérések alapján a Zselic Magyarország fényszennyezés által legkevésbé érintett területe, ahol teljes pompájukban megfigyelhetők az éjszakai égbolt fényei.

Többek között csillagvizsgálóként, planetáriumként és erdei élményközpontként is működő Zselici Csillagpark jelenti a legnagyobb vonzerőt az ide utazók szemében. Számukra most egy újabb lehetőség nyílik meg a parkot átszelő kerékpárút átadásával.

  Szennától Bőszénfáig lehet kerekezni a festői zselici tájon keresztül, lényegében a tájvédelmi körzet egész területe bejárható. Az épített úton biztonságosabban, időjárástól függetlenül lehet majd tekerni.

Az út a turisták mellett a helyben élők számára is előnyös lesz, hiszen lényegében szomszédos településeket kapcsol össze, nagy kerülőtől kímélve meg a közlekedőket.

Állásajánlatok Kaposváron