Elindult a Kátyúűző.hu

Kaposvár a Németh István Program keretein belül 2017-ben mintegy kétmilliárd forintot fordít útfelújításokra a városon belül, és a kisebb úthibákkal is kiemelten foglalkoznak majd.

Idén tavasszal is várják a kaposváriak segítségét, hogy eltüntethessék a kátyúkat a városban. A fagy jelentős károkat tud okozni a település úthálózatán, ezeknek a javítását a városgondnokság már korábban megkezdte, és folyamatosan végzi. Ugyanakkor hiába dolgoznak hetek óta a szakemberek, az úthibák száma napról napra változik.

Már a korábbi években is sikeresen működött a Kátyúűző oldal, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy idén is igénybe veszi a kaposváriak segítségét, és elindítja az online kátyúbejelentő portált. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a bejelentések legnagyobb részében valóban olyan kátyút jeleztek nekünk, amelyet az ígért 72 órán belül ki tudtunk javítani, és csak kis százalékban jelentettek be a lakók olyan nagyobb úthibát, amelynek kijavítása már komolyabb munkát kívánt.

A Bereczk Sándor Programnak köszönhetően jelentősen csökkent az úthibák száma, ugyanakkor az útfelújítások hamarosan idén is megkezdődnek. Emiatt vannak olyan helyek, ahol már nem érdemes végleges kátyúzást végezni, hiszen hamarosan az egész útburkolat teljes mértékben megújul. Ilyen esetekben csak ideiglenes kátyúzást végeznek a szakemberek, az utat járhatóvá teszik, de melegaszfaltos, végleges javítást csak azokban az utcákban végzünk, ahol most nem lesz komplett felújítás. 

A Kátyúűző online kátyúbejelentő internetes kapcsolattal rendelkező eszközökről érhető el: számítógépről, tabletről, okostelefonról. Arra kérjük a kaposváriakat, hogy a helyszínt jól azonosítható módon fényképezzék le, s lehetőleg jegyezzék fel az adott utca neve mellett a házszámot is, ahol az úthibát észlelték. A beküldött adatokat a városgondnokság rögtön észleli, és megkezdi az ügyintézést.

Állásajánlatok Kaposváron