Ez történt a veszélyhelyzet alatt Kaposváron - a koronavírus történései időrendben

Köszönet illeti meg Kaposvár valamennyi polgárát, hogy betartották a kormány és az önkormányzat által elrendelt óvintézkedéseket, s köszönet jár valamennyi, a védekezésben résztvevőnek, mert emberfeletti munkát végeztek a koronavírus járvány idején – így fogalmazott Kaposvár polgármestere a veszélyhelyzet után megtartott első rendes közgyűlésen. 

 

 

Szita Károly szerint a kaposváriak ismét összefogtak, s nemcsak szavakban, hanem tettekben is együtt léptek és cselekedtek. Ennek köszönhető a védekezés eredményessége és az, hogy a járványnak kaposvári áldozata ezidáig nem volt.

A veszélyhelyzet alatt a város az alábbi óvintézkedéseket léptette életbe:

  • március 16-tól ügyeleti rendszert tartottunk fenn az óvodákban, bölcsődékben mindazok számára, akik nem tudták megoldani gyermekeik felügyeletét. Az intézményekben nyáron sem lesz szünet, hogy biztosítsuk a szülőknek a megfogyatkozott szabadság mellett a kisgyermekek felügyeletét.
  • a veszélyhelyzet alatt folyamatosan biztosítottuk a gyermekek iskolai étkezését az iskolában felügyelet alatt álló tanulók számára helyben történő fogyasztással, az otthoni felügyelet alatt lévők számára előzetes bejelentés alapján egyszer használatos edényekben történő elvitellel.
  • a szociális étkezésre jogosultaknak házhoz vittük az ebédet.
  • a szervezést és a koordinációt a Szociális Központ, míg az ételek kiszállítását az Együd Árpád Művelődési Központ, és a Sportiskola dolgozói végezték a sportegyesületek által felajánlott kisbuszokkal. Három hónap alatt 34.311 adag ételt szállítottunk ki és volt olyan hónap, amikor 597 fő étkeztetését biztosítottuk.
  • a kaposvári idősotthonokban március 8-a óta szigorú látogatási tilalom lépett életbe, valamint szünetelt az idősklubok működése is. 
  • átszerveztük a háziorvosi alapellátást, minimálisra csökkent az orvos-beteg személyes kapcsolat, és megszerveztük a fogászati ügyeletet is.
  • a veszélyhelyzet alatt önkénteseink és intézményi dolgozóink 620 idős kaposvárinak intézték a napi bevásárlását, gyógyszer kiváltását.
  • március 16-án döntöttünk a kulturális és sportlétesítményeink bezárásáról, amely időponttól a dolgozók az önkéntesi munkában vettek részt.
  • a Kaposvári Közlekedési Zrt.-nél bevezettük a nyári menetrendet, a buszokat naponta fertőtlenítjük az erre a célra vásárolt ózongenerátorokkal, sofőrjeinket plexifallal védtük.
  • elmaradt a tavaszi lomtalanítási akció, ezt a szeptember 14-i héten pótoljuk.
  • bezártuk a fürdőt, a sportcsarnokot, leálltak a meccsek és az edzések is, a külső 50 m-es medence május közepe, a strand július eleje óta azonban nyitva van.
  • a város megszervezte a piaci házhozszállítást, hogy segítse a kaposváriak ellátását, otthon maradását, néhány hét alatt mintegy 4 tonna élelmiszer került kiszállításra.
  • a kijárási korlátozás időszaka alatt a 65 éven felülieknek 9.00 óra és 11.00 óra között biztosítottuk a piac látogatását.
  • március 16-tól részlegesen bezárt a Kapos Holding Zrt. ügyfélszolgálata. Az ügyek nagy részét online vagy telefonon lehetett intézni, ebben az időszakban amúgy 260-an váltottak e-ügyintézésre, vagyis ők ezentúl is várhatóan számítógépen keresztül intézik ügyeiket, számláikat.
  • elektronikusan intézhették ügyeiket a kaposváriak a Polgármesteri Hivatalban is, a Városháza dísztermében kezdetben csak 15 fő részvételével engedélyeztük a házasságkötéseket, de a korlátozások enyhítésével ezt már visszaállt a rendes kerékvágásba.
  • március 24-e óta a polgármester valamennyi önkormányzati tulajdonú fizetőparkolóban díjmentes parkolási jogosultságot biztosított az egészségügyi ellátásban résztvevők és a veszélyhelyzet idején közérdekű önkéntes tevékenységet végzők részére. A kormánydöntés értelmében áprilistól mindenki számára ingyenes lett a parkolás, ez július 1-jén szűnik majd meg.
  • a veszélyhelyzet alatt 5.714 db FFP2 típusú, 383 db FFP3 típusú és 19.000 db sebészeti maszkot vásároltunk. A maszkok mellett több mint 53.000 db vizsgáló kesztyűt, 1.484 db overált, 3.700 db overált és 91 db szenzoros fertőtlenítő adagolót, és egyéb eszközöket szereztünk be.
  • elsőként a védekezésben résztvevőknek biztosítottunk védőeszközt, majd a munkába járók következtek, több nagy foglalkoztatóhoz szállítottunk maszkot. Ezt követően az önkormányzat összesen 54 ezer mosható és vasalható maszkot juttatott el a kaposvári háztartásokba, előkészítve ezzel a kötelező maszkviselés feltételeit.
  • több gazdasági társaság is támogatta eszközfelajánlással az önkormányzat védekezését, tőlük több mint 51.000.db különböző típusú maszkot kaptunk ingyenes adományként.
  • több mint 200 millió forintot fordítottunk a fertőzések megelőzése érdekében a fokozottabb fertőtlenítéshez szükséges speciális tisztító és fertőtlenítő szerek, védelmi eszközök beszerzésére, egy folyamatos alapkészlet fenntartása mellett.  
  • voltak, akik maszkokat, mások a szabadidejüket vagy éppen a szaktudásukat ajánlották fel. Több esetben pénzbeli adomány formájában kívánták segíteni a kaposváriakat a felajánlók. A pénzbeli felajánlások összege meghaladja a 13 millió forintot, amelyet 20 magánszemély és közel 10 gazdasági társaság, valamint egyéb szervezet biztosított.
  • a veszélyhelyzet és a kijárási tilalom elsősorban az éttermek, kávézók forgalmát vetette vissza. Neki úgy segített a város, hogy bérleti díjuk 70 százalékát elengedtük. A kereskedelmi üzletek esetében az engedmény 50 %, a közétkezést nyújtó vállalkozások esetében 90 %-os volt.
  • szeptember 1-jéig nem kell a közterület-használati díjat fizetni az éttermeknek, kávézóknak a teraszok után. 
  • a helyi adók befizetésének vonatkozásában a kaposvári cégeknek, vállalkozásoknak lehetőséget biztosítunk átütemezésre, halasztásra és részletfizetésre, mindezt pótlékmentesen. 
  • felfüggesztettük a végrehajtásokat is az adótartozókkal szemben és részletfizetést adtunk a kommunális adó befizetésére, 300 millió forinttal segítettük ezzel a vállalkozásokat.
  • a járvány ideje alatt 649 fővel nőtt a munkanélküliek száma, a város azért fog dolgozni, erősítve a kormány támogatási programjait, hogy ezek az emberek ismét munkába állhassanak. 
  • az önkormányzat legjelentősebb bevételi forrásait érintő kormányzati döntések, valamint a vírus gazdaságra gyakorolt hatásait is figyelembe véve több mint 1,3 milliárd forint bevételkieséssel számolunk 2020-ban.
  • március közepén a város összes játszóterét és a szabadtéri kondiparkokat, a városligeti focipályát és gördeszkapályát is lezártuk, majd később a desedai parkolókat, és a kilátót is. 
  • akkor több magántulajdonban lévő konditerem is jelezte, hogy csatlakozva a város intézkedéseihez felfüggeszti tevékenységét. 
  • az országos elrendelt enyhítéseket követően május végén nyitottuk meg újra a köztereket, úgy, hogy a kondiparkokat, játszótereket folyamatosan fertőtlenítettük.
  • a vásár üzemeltetői javaslatunkra csak pünkösdkor tartották meg az első vásárt, és a kisebb üzleteket is megkértük, hogy a multikhoz hasonlóan vezessenek be beléptetési rendszert.
  • a veszélyhelyzet alatt valamennyi nagyobb rendezvényünk elmaradt, állami ünnepek esetében szűk körű megemlékezést tartottunk. 

Facebookos játékaink szabályzata